2023. 03. 01., Szerda, 12:32

Menekülni kezdett a rendőrök elől egy somogyi férfi, de túl részeg volt, az első kanyarban elszállt

Hétfő délután Somogyszobon akartak ellenőrizni a rendőrök egy autóst, ám ő inkább menekülőre fogta. Mondjuk érthető is, a kocsi lopott volt, és még sok minden más is…

A nagyatádi körzeti megbízottak február 27-én délután Somogyszobon akartak ellenőrizni egy személyautóst. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, menekülni próbált a járőrök elől. A rosszul megválasztott sebessége miatt azonban az első kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és egy betonkorlátnak ütközött.

A 27 éves férfin az alkohol befolyásoltság tünetei egyértelműek voltak. A teszter alkalmazását a helyszínen megtagadta, ittasságát később orvosi vizsgálat igazolta. Az egyenruhások felszólítására átadott okmányok nem is hasonlítottak rá.

A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a sofőr és a mellette helyet foglaló 35 éves utasa pár órával azelőtt, Csurgóról lophatták el az autót. A tulajdonos nem csak az indítókulcsot hagyta kocsiban, de a pénztárcáját is.

Az ő okmányait adta át az autót vezető 27 éves férfi, ezzel egy újabb bűncselekményt megvalósítva. A járműben egy motorfűrész is volt, ezt a fiatalabb férfi a munkahelyéről lopta el korábban.

A rendőrök a két feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A zákányfalui sofőrrel szemben lopás, sikkasztás és hamis vád bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult büntetőeljárás, kadarkúti utasával szemben lopás bűntette miatt. A nyomozók mindkettejüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: