2022. 12. 19., Hétfő, 13:02

Gyorsforgalmi épülhet Kaposvár és Szigetvár között

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. legalábbis már megvizsgálta a kezdeményezést, és elkészítette a lehetséges nyomvonalat is.

Hétfő délelőtt átadták a 67-es út Kaposfüredet elkerülő szakaszát is, így hamarosan teljes egészében elkészül a 2x2 sávos gyorsforgalmi út Kaposvártól egészen a Balatonig. Ám az északi után egy déli útvonalat is vizsgálnak, hiszen a NIF Zrt. honlapján megjelent egy vizsgálat, amely szerint 2x2 sávos gyorsforgalmival kötnék össze városunkat Szigetvárral is.

A Dél-Dunántúli régió fejlesztése céljából a jelenleg folyamatban lévő úthálózati fejlesztéseket figyelembe véve vált szükségessé a Kaposvár – Szigetvár gyorsforgalmi összeköttetésének vizsgálata, annak érdekében, hogy meghatározható legyen közép-hosszútávon, hogy milyen gyorsforgalmi fejlesztés szükséges a térségben. A vizsgált szakasz Kaposvár elkerülő nyugattól az M60 autóútig tart. - írják honlapjukon.

A leírás szerint a tervek az előkészítési fázisban vannak, de már rendelkeznek megvalósíthatósági tanulmánnyal. Az új nyomvonal 2x2 sávos lenne, és 40.600 métert foglalna magában. A tervek szerint így egyébként létrejönne egy nyugati kaposvári elkerülő is.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: