2022. 10. 14., Péntek, 09:22

Megsajnálta, befogadta a srácot, aki cserébe elitta 70 ezer forintját

Jó tett helyébe jót várj! - szól a régi mondás, melyet manapság eképp módosítanánk: Jó tett helyébe semmit se várj, akkor nem fogsz csalódni, sőt örülj neki ha nem rabolnak ki!

A húszas éveiben járó srácot az idős sértett 2022 júliusában befogadta a saját házába. Alig néhány nappal később azonban a fiú

kifigyelte, hogy az asszony hol tartja a készpénzét, majd a kora délutáni órákban – kihasználva azt, hogy a sértett éppen elaludt – az alvó nő ágyának közelében található szatyorból összesen 70.000 forintot vett magához, amelynek jelentős részét még aznap alkoholra költötte

Miután a sértett felébredt, pénzének hiányát észlelve nyomban értesítette a rendőrséget, a járőrök pedig rövid időn belül, még a bűncselekmény elkövetésének napján elfogták az férfit, akinél ekkorra már csak 6.250 forint maradt a lopott pénzből.  

A Kaposvári Járási Ügyészség kirendeltsége kifosztás miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit, vele szemben 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, egyúttal kötelezte arra is, hogy az általa elköltött összeget fizesse vissza a sértettnek. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: