2022. 10. 12., Szerda, 19:17

Először került a világ legjobb 250 egyeteme közé magyar intézmény

Ezt a sikert pedig nem más, mint a Semmelweis Egyetem húzta be.

Óriási elismerés, hogy a budapesti Semmelweis Egyetem bekerült a Times Higher Education 250-es világrangsorába. Magyar egyetem most először szerepel a legjobb mezőnyében, a Semmelweis a tavalyi eredményén 41 helyet javított, és a ma nyilvánosságra hozott világrangsorban már az első 250 között tartják nyilván.

A világrangsor készítői hagyományosan öt terület mutatói alapján mérik az intézményeket, melyek az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció. A Semmelweis a legtöbb indikátorban javítani tudott, legjelentősebbet az idézettség és a kutatás terén. Az Európai Unió tagállamai között a Semmelweis a 64. helyen áll, jellemzően német, francia és belga egyetemek előzik meg a listán – ezt már maga az intézmény közölte a honlapján.

Elődeink nyomdokain járunk, az elmúlt négy évben pedig rendkívül intenzív munkát végeztünk, amelyet az eredményeink is tükröznek. Immár a nyugat-európai egyetemek komoly versenytársának számítunk, célunk, hogy bekerüljünk a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye és Európa top 5 gyógyító szakegyeteme közé

- nyilatkozta Merkely Béla, az egyetem rektora. Összesen 11 hazai egyetem került fel a listára, a Semmelweis a legelőkelőbb helyen jegyzett hazai intézmény, az első ezerbe bekerült egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 601-800., a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint az Óbudai Egyetem a 1001-1200 helyen szerepel a rangsorban. Az összesített rangsor élén az Oxford, a Harvard, valamint harmadik helyen, holtversenyben a Stanford és a Cambridge Egyetemek szerepelnek.

Gratulálunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: