2022. 09. 21., szerda, 09:03

Fegyverrel ment szabadságot kérni, kirúgták

Bár az abszurd ügy még márciusban készült, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség most tett közzé ez ügyben egy sajtóközleményt.

A 45 éves férfi ideges lett, mert nem kapta meg egyből a kért szabadságát, másnap lőfegyverrel ment dolgozni, és a főnökét fenyegette. A vádirati tényállás szerint a 45 éves férfi négy éve dolgozott győri munkahelyén, ahol többször volt már problémája a szabadság kiadásával – olvasható az ugyeszseg.hu oldalán.

 

2022 márciusában is jelezte a főnökének, hogy áprilisban egy hét szabadságra szeretne menni. Közvetlen munkahelyi vezetője azt válaszolta, hogy később visszatérnek a kérdésre, mert más is kért szabadságot, meg kell szervezni a munkát. Az elkövető másnap késve jelent meg a munkahelyén, és az irodában lévő munkatársa előtt elővette a ruházatában magával vitt, engedély nélkül tartott forgótáras pisztolyt, és azt mondta, azzal fogja lelőni a főnökét. Végül a kollégája rábeszélésére átadta a pisztolyt és távozott az irodából.

Az eljárás során lefoglalt pisztolyról az igazságügyi fegyverszekértő megállapította, hogy működőképes lőfegyvernek tekintendő, tartásához engedély szükséges. A férfinak még aznap megszűnt a munkaviszonya.

 

A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat, mely cselekményért nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: