2022. 08. 15., Hétfő, 11:00

Elaltatták Freyát, az oslói rozmárt, aki a kikötő hajóin szundikált mindig

Freya végleg álomra szenderült.

Szomorú történet Freyáé, hiszen ő nem tehetett semmiről – igaz, azzal a 600 kilogramm súlyával nem egy hajó bánta, hogy ő ott gondolt lepihenni. Freya úgy szeretett aludni... most már az örök kikötők hajóin sütkérezik. Freya volt az alvás királynője:

Egy rozmár akár napi húsz órát is képes aludni, de Freya ezt az őt körülrajongó emberek miatt nem tudja kivitelezni, ami komoly stressz számára. 

A Freya becenévre hallgató rozmár azután vált híressé, hogy rendre felküzdötte magát egy-egy számára szimpatikus hajóra, hogy aztán ott napozzon – és bizony néha elsüllyesztette azokat. Nem kellett sok, az Oslo-fjordban népszerű látványossággá vált belőle, és mindenki jó ötletnek találta, hogy közelebbről is meglesse a sütkérező állatot. Nehéz volt a sztár élet, egy alkalommal még vízbe is kergetett egy nőt. Ellenben a hatóságok már korábban is arra figyelmeztettek,  hogy akár az állat életébe is kerülhet, ha nem kerülik el az emberek. De persze ez nem tántorított el senki, így végül az emberek biztonsága érdekében elaltatták Freyát.

Nyugodj békében, Freya!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: