2022. 08. 10., szerda, 09:25

Fia játékfegyverével rabolta ki a kaposvári húsboltot a nő, akit végül DNS-e alapján azonosítottak

Az 50 éves nő anyagi nehézségekkel küzdött, ezért 2020 novemberében elhatározta, hogy számlatartozásait rablásból szerzett pénzből fogja rendezni.

Először gondosan megtervezte a bűncselekmény elkövetését, így kiszemelte a zárás előtt már kevésbé forgalmas húsboltot, férfiruházatot, nagyobb méretű cipőt, kesztyűt vett fel, továbbá egy, az igazihoz megtévesztésig hasonlító játékfegyvert is magával vitt.

Ezt a Berzsenyi utcai húsboltot rabolta ki

 

Az elkövető közvetlenül zárás előtt lépett az üzletbe, ahol a fegyvert az eladóra irányítva a bevételt követelte. Az eladót megijesztette az elkövető cselekménye és félelmében átadta az aznapi 78.500 forint bevételt. A nő ezt követően egy közeli kapualjban átöltözött, majd szatyrát a helyszínen hagyva otthonába távozott.

 

Férfi cipőt húzott a rablás előtt

Egy idén elkövetett vagyon elleni bűncselekménye miatt DNS profilja bekerült a bűnügyi nyilvántartásba, amely egyezést mutatott az általa a rablást követően hátrahagyott szatyron rögzített mintával, így tudták a másfél évvel korábbi bűncselekmény elkövetőjeként azonosítani.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő minősített rablás vádlottjával szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: