2021. 12. 02., csütörtök, 12:24

Elveszti az érvényességét az oltási igazolvány, ha nem vesszük fel a harmadik oltást

Gulyás Gergely a szokásos csütörtöki kormányinfón osztotta meg a kormány legújabb intézkedéseit.

A kormány határozott szándéka, hogy az oltási igazolvány érvényessége a 3. oltáshoz kötődjön - mondta Gulyás a sajtótájékoztatón a jelenlegi esetszámok elsorolását követően.

Hozzátette, jelenleg az operatív törzs vizsgálja, hogy a második oltás felvételét követően mennyi idővel járjon le a védettségi igazolvány.

Gulyást megkérdezték a kötelező oltásról is, hiszen az EU vizsgálja ennek bevezetését. A miniszter elmondta, nem baj, ha az EU ajánlásokat fogalmaz meg, de a kötelező oltásról nemzeti hatáskörben kell dönteni. 

Magyarország szigorú rezsimet vezetett be, amikor a munkáltatók kötelezővé tehették az oltást a munkavállalók számára - tette hozzá.

Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet, és felkérték az operatív törzset, hogy szervezzék meg, hogy oltási akciónapokat szervezzenek az ország valamennyi településén.

Naponta jóval több mint 100 ezer oltást adtak be az első oltási akcióhéten, jelenleg naponta 50 ezer oltásért jönnek ezért is gondoljuk, hogy ezt most még egy hónappal meghosszabbítjuk - mondta.

Ennek oka, hogy 6 hónappal ezelőtt tartottak nagyszabású, tömeges oltási időszakot Magyarországon, ezeket az oltásokat szeretnék, ha most minél többen megújítanák.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: