2021. 10. 21., csütörtök, 10:29

Nem lesznek érvényben a korlátozások október 23-án és Mindenszenteken, az hord maszkot aki akar

A szerda este kiadott rendelet a csütörtöki nappal már hatályba is lépett, a csütörtöki kormányinfón pedig a maszkviselésről is beszéltek.

A kormányrendelet értelmében az október 22-23-i megemlékezéseken, valamint a mindenszentekkel és a halottak napjával kapcsolatos állami, önkormányzati és vallási közösségek által megtartott rendezvényeken nem kell alkalmazni az érvényben lévő korlátozó intézkedéseket. Így ezek a rendezvények korlátozás nélkül szervezhetők és tarthatók meg, valamint védettségi igazolvány sem szükséges a részvételhez.

Mindemellett csütörtök délelőtt Gulyás Gergely Kormányinfót is tartott, ahol a kötelező maszkviselés előírásának lehetőségéről kérdezték.

Gulyás elmondta, úgy gondolják Magyarország polgárai felnőttek, így aki akar, hord maszkot, de kötelező döntést erről a kormány nem hozott.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: