2021. 10. 19., Kedd, 08:43

Így működik a hivatali korrupció Somogyban: duplájára emelte kollégája fizetését, a felét havonta visszakérte

Az egyik somogyi önkormányzatnál többen is kevesellték fizetésüket, ezért különböző módszerekkel sikkasztottak el százezreket.

Nem volt megelégedve a fizetésével

A jogász végzettségű vádlott az egyik közös önkormányzati hivatalnál látott el vezetői feladatokat, azonban nem volt megelégedve a fizetésével. Miután az önkormányzati vezetők közölték vele, hogy nincs törvényes lehetőségük a bérének emelésére, a vádlott és három - szintén az önkormányzatnál dolgozó - társa elhatározták, hogy az illetmény növelését törvénysértően fogják megoldani

Kétszer akkora fizetést intézett neki bűntársa

A vádlott ennek érdekében megállapodott a köztisztviselőként dolgozó társával, hogy a központi költségvetés által biztosított bérrendezési alapból a többi munkavállalóhoz képest kétszer annyi bérkiegészítést állapít meg neki, aminek a felét a nő később havi rendszerességgel „visszaosztotta” a férfinak.

A vádlott a társai segítségével 11 hónap alatt több mint 500.000 forintot használt fel céltól eltérően.

Egyetemi munkatársának is juttatott némi apanázst útiköltség címén

A hivatalban dolgozott egy fiatalabb pénzügyes kolléga is, aki egyetemi tanulmányokat folytatott, amihez a közös hivatal útiköltségtérítéssel járult hozzá.

A vádlott azonban olyan, napi szinten megtett utak után járó költségtérítést is utalványozott, amit az egyetemista valójában nem teljesített, mivel lakhatása megoldott volt a képzés helyén.

A kolléga a valótlan elszámolások alapján kifizetett összeget ebben az esetben is a vádlottnak adta át. A férfi ezzel a módszerrel 300.000 forintot meghaladó összeget sikkasztott el a közös hivatal költségvetéséből. A bűncselekmények elkövetésében részt vett egy idősebb pénzügyi dolgozó is, aki tanácsokkal segítette társait, ezért neki bűnsegédként kell felelnie.

A Kaposvár Járási Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a résztvevőkkel szemben.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: