2021. 10. 11., hétfő, 12:40

A kaposvári vendéglátósok is csak egy rossz viccnek tartják az új rendeletet

Kijött egy irreális, a magyar vendéglátósok 90 százalékának betarthatatlan új rendelet, ami szerint a hideg-meleg ételek és italok, valamint cukrászati termékek készítését mostantól kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti. Szakmai szervezetek egyelőre értetlenül állnak a dolog előtt, velük senki nem egyeztetett, ők is keresik a minisztériumot, hogy jelezzék, a munkaerőhiánytól már így is szinte térdre kényszerült ágazat szereplőitől lehetetlent kérnek - írja a Telex.

Korábban elegendő volt, ha minden konyhai, cukrászati műszakban legalább egy szakképzett személy jelen volt, a többi munkavállaló pedig akár szakképzettség nélkül is végezhette a munkáját. Az új rendelet alapján a szervezetek értelmezése szerint ez már nem elegendő

Az új szabály (itt olvasható) értelmében kizárólag szakképesítéssel lehetne megsütni például a krumplit, kidíszíteni a tortát, elkészíteni a fagyit vagy bepanírozni a húst.

Ugyanis már nem megfelelő, ha a konyhán vagy cukrászüzemben egyetlen vezető szakács vagy cukrász rendelkezik szakképzettséggel és felügyeli a többiek munkáját, hanem minden munkavállaló számára szükséges a végzettség, aki az ételeket, italokat, cukrászati termékeket előállítja.

A kiszolgáláshoz nem kell szakképzettség, de felügyelet igen. A meleg-hideg étel és ital kiszolgálása továbbra is végezhető szakképesítés nélkül, szakképzett személy felügyeletével.

A hivatkozott rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben, sőt, szeptember 1-én már hatályba is lépett, vagyis már több mint egy hónapja érvényben van, annak ellenére, hogy eddig sem a médiában, sem a vendéglátósok körében nem igazán kapott visszhangot. Megkérdeztünk több kaposvári vendéglátóst, akik egyöntetűen azt gondolják, hogy a rendelet 10-ből 9-et ellehetetlenítene közülük.

Egy helyi gyorsbüfé tulajdonosa el sem akarta hinni, amikor szembesítettük az elmondottakkal:

Ez olyan, mintha szándékosan tönkre akarnák tenni a vendéglátósokat. Már tavaly sem voltunk könnyű helyzetben munkaerő szempontból, kiváltképp a kisebb egységek, de az átlagos éttermek számára is szinte teljesíthetetlennek tartom. 

A Trattoria La Prima étterem üzletvezetője szerencsésnek tartja üzletét munkaerőszempontból, de ettől függetlenül nem tudja komolyan venni a rendeletet:

Éttermünk minden konyhai dolgozója szakképzett, így tudjuk garantálni a tőlünk elvárt minőséget. Nálunk nem okozna problémát, ha valóban betartatnák az új szabályokat, de emellett a világ számos pontját megjárt szakácsként, tapasztalatból mondhatom, hogy a földgolyó bármelyik országában irreális elvárás lenne az összes vendéglátótól ugyanezt elvárni, de nálunk különösen. A járvány alatt rengetegen elhagyták a szakmát a biztosabb megélhetés miatt, és a helyzet azóta sem javult.  

Egy street foodot kínáló büfé üzemeltetője a következő kérdéseket tette fel:

Ha még a kislétszámú dolgozót foglalkoztató üzletek sem tudják ezt megoldani, mi lenne a nagy franchise-okkal? Hogy oldaná meg a McDonald’s, a Burger King vagy a KFC? És mi történne a balatoni üzletekkel? Vajon készült bármilyen tanulmány, hogy milyen hatással lenne ez a vendéglátó iparra?

 

Ti mit gondoltok?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: