2021. 09. 14., kedd, 11:45

Mélyen zsebbe kell nyúlni: 70 ezer forinttal drágult a jogsi négy év alatt

Hamarosan pedig még drágább lesz az autósiskolák szövetségének elnöke szerint.

Az emelkedő üzemanyagárak miatt sem meglepő, hogy ilyen mértékű a növekedés a piacon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint egy átlagos személygépjármű-vezetői tanfolyam ára 2021 augusztusában már 235 050 forintba került, míg tavaly augusztusban 212 500 forintba, azaz a drágulás egy év alatt több mint 10 százalékot tett ki. Négy éve például még 166 200 forint volt a tanfolyam ára, szintén a KSH szerint – írja a Világgazdaság.

 

Forrás:VG

Tovább fog emelkedni az ár, hiszen a pénzromlás mindenkit kísért, ráadásul az iskolák az újabb és újabb terheket kénytelenek továbbhárítani – mondta Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (Maisz) elnöke a VG-nek.

Ennek az emelkedésnek persze megvannak a hátrányai, gondoljunk csak arra, hogy egy fiatal nem szívesen áldoz plusz pénzt a gyakorlatra ilyen óraárak mellett, pedig lehet, hogy még szüksége lenne a biztonságos közlekedéshez néhány órára.

Ma egy vezetési óra 5 és 10 ezer forint között mozog, függ ez a régiótól és az oktatás időpontjától.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: