2021. 08. 30., Hétfő, 11:12

Új kutatás bizonyítja, hogy a méret igenis lényeg!

Úgy tűnik, hogy mégis a méret a lényeg. A londoni King's College legújabb tanulmánya legalábbis arra jutott 12 pár szexuális szokásait vizsgálva, hogy minél hosszabb a férfi hímvesszője, annál intenzívebb orgazmust él át a nő.

A kutatás során a tudósok azt kérték a kísérletben részt vevő férfiaktól, hogy különböző méretű szilikongyűrűk segítségével csökkentsék a behatolás mélységét. A három gyűrű közül az első 1 hüvelykkel (2,54 cm), a második 1,5 hüvelykkel (3,81 cm), míg a harmadik már 2 hüvelykkel (5,08 cm) rövidebb behatolást eredményezett. A szilikongyűrűk közötti különbségekről semmit nem tudtak azonban a férfiak párjai. Ezért az együttlét után arra kérték a nőket, hogy egy 100 pontos skálán értékeljék partnerüket az aktus után a szexuális teljesítményre és az érzelmi kapcsolatra vonatkozóan.

A tanulmány vezető szerzője elmondta: a kutatásba azzal a feltevéssel vágtak bele, hogy a nők számára semmit nem jelent a behatolás mélysége. David Veale kiemelte, hogy még őket is meglepte ezzel szemben az eredmény. Ezek szerint ugyanis

ha csak egyetlen hüvelykkel is csökken a behatolás mélysége, már akkor statisztikailag kimutatható az élvezet csökkenésének mértéke.

Ugyanakkor bizonyos esetekben mégis előnyös volt a kisebb méretű pénisz. Néhány nő ugyanis kifejezetten előnyösnek ítélte a partner méretének váratlan csökkenését, és egyenesen élvezetesebbnek nevezte az aktust, mint korábban.

 

Lányok, nektek mi erről a véleményetek?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: