2021. 08. 25., Szerda, 09:30

Így csalt ki több mint 10 milliót ügyfeleitől a somogyi redőnyös

A 38 éves férfi több millió forint értékben vett fel megrendeléseket ügyfeleitől, azonban az átvett összegeket nem utalta át a gyártónak, hanem saját tartozásaira költötte azokat.

A siófoki férfi nyílászárók és redőnyök viszonteladójaként több gyártóval is partneri viszonyban állt, azonban 2019 végére komoly pénzzavarba került; meg nem fizetett alkalmazotti bérek és szállítói számlák, kölcsönök és hátralékos NAV tartozás is terhelték. Elhatározta, hogy ügyfeleitől fog pénzt kicsalni. Az egyik sértett 2019 októberében a férfi cégétől 1,7 millió forint értékben rendelt nyílászárókat, melyeket ki is fizetett.

A vádlott az összegek beérkezése után a megrendelt áruk holléte után érdeklődő

ügyfelei előtt arra hivatkozott, hogy az írásbeli szerződés szerint a teljesítésre 1 év áll rendelkezésre, ugyanakkor a megrendelések leadásakor az áruk leszállítását még jóval rövidebb határidőre - körülbelül 60 napra – ígérte

,illetőleg a nyomozás során megállapítható volt az is, hogy az átvett előlegeket a céljuktól eltérően használta fel.  

Ezzel a módszerrel további öt sértettet ejtett tévedésbe, akiknek 600.000 és 3.600.000,-Ft közötti összegű kárt okozott, ezáltal a 2020 szeptemberéig folytatott csalássorozattal több mint 10 millió forintra tett szert.

Az ügyészség börtönfokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására, vagyonelkobzás alkalmazására, valamint a sértetteknek okozott kár megtérítésére tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: