2021. 08. 19., csütörtök, 12:01

Orvosi kamara: Hordjunk maszkot zárt térben

Az orvosi kamara szerint eddig szerencsénk volt az új variánssal, de ne kockáztassunk.

Bár az oltás nagymértékben csökkenti a komoly szövődmények kialakulását, az orvosi kamara ezt nem érzi elegendőnek és hiányolja a védekezést az országban, hiszen a nyár folyamán korlátozások nélkül mozoghatunk, maszkot sem kellett hordanunk, miközben pedig a legtöbb európai országban beltéren még mindig kötelező kellék volt.

Elengedhetetlen a megelőzés, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján még az oltottak sincsenek teljes biztonságban. Bár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak – írja a Magyar Orvosi Kamara.

A MOK így azt kéri az emberektől, hogy maradjanak elővigyázatosak, tartsanak távolságot, zárt térben hordják a maszkot és tartsák be a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályait! Az 5 és fél millió beoltott már hónapokkal ezelőtt megvolt az országban, azóta ez a szám alig nő, ezért azt kérik, hogy a döntéshozók ösztönözzék a lakosságot az oltás felvételére.

A közleményben azt kérik, hogy jutalmazzák az oltást felvevőket egy kis ajándékkal, ahogy az más országokban is szokássá vált.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: