Az alkotást többek között Napóleon és Hitler is megszerezte magának.
A festmény eredete egészen 1432-re vezethető, amikor Jan van Eyck flamand festő testvérével Huberttel elkészítette A misztikus bárány imádása című impozáns művet, amely a genti oltárkép egyik eleme volt. Elsőként Gentben a Szent Bavo-székesegyházban mutatták be, az alkotás olajfestéssel készült, ezért már akkor nagy népszerűségnek örvendett. Az oltárkép hatalmas, nagyjából négy méter hosszú és két tonnát nyom, tizenkét összecsukható, belső panelből áll, amelyen részletes munkával és ragyogó színekkel mutatnak be különböző bibliai eseményeket és alakokat. A középső panel maga a „Misztikus bárány imádása”, amely középpontjában Krisztust egy serlegbe, pontosabban a Szent Grálba vérző szent bárányként ábrázolták.
1566-ban már megkísérelték elrablását a reformátusok a vallási képrombolás során, de a székesegyház őrei még időben elrejtették előlük. Ezután elsőként Napóleon lopatta el, majd 1815-ben a Waterloói vereség után visszavitték Gentbe, ám az egyházmegye szinte azonnal eladta a festményt mert nem tudták kifizetni adósságukat. Ezek közül néhány panelt a porosz király vett meg.
Az első világháború idején a németek több panelt is elvittek, ezeket viszont 1920-ban a Versailles-i szerződés során háborús jóvátétel gyanánt visszaszolgáltatták Belgiumnak, így az Oltármű darabjait ismét egyesítették. Sajnos ez az egységesítés nem tartott sokáig, ugyanis 1934-ben két panelt elloptak.
Az elkövetkezendő hónapokban 12 levelet küldtek a püspökségnek, amiben valaki váltságdíjról akart tárgyalni, ezzel egyidejűleg az egyik panelt becsületességként visszaadták. Egy elmélet szerint eközben egy restaurátor, Jef van der Veken elkészítette a másik darab másolatát, hogy kirakhassák a székesegyházba, amíg az eredeti elő nem kerül. Sokan azt gyanították, hogy a restaurátor részt vett a lopásban és csak lefestette az eredetit, majd ez került vissza a többi darab mellé, ám ez a feltételezés több tíz évig csak elmélet volt.
Csupán pár évvel később Hitler egy nagy múzeumot tervezett több különböző másik festménnyel, ez alatt az Oltármű a Vatikánnál volt megőrzésen, ám onnan a nácik parancsra lefoglalták és egy osztrák sóbányába rejtették, ahol nagyjából 6000 műalkotás mellett sínylődött évekig. A mű megmentése már-már mulatságos történet: az amerikai hadseregnek volt egy egysége, a Monuments Men, akiknek feladata a kulturális kincsek védelme volt.
Az egységből két katona Németországban állomásozott, amikor az egyiknek fájni kezdett a foga. Elmentek egy helyi fogorvoshoz, akivel a művészetről kezdtek beszélgetni és megemlítette, hogy a veje is érdeklődik iránta, ezért egy találkozót szervezett vele és a katonákkal.
Az amerikaik nagy megdöbbenésére ez a férfi a nácik volt művészeti tanácsadója volt, aki épp bujkált. Érdekes módon a férfi rengeteg információt adott át a katonáknak a sóbányáról.
A Monuments Men egység, így kidolgozott egy tervet hogyan menthetnék ki a műkincseket onnan, amit sikerrel véghez is vittek. Bent megtalálták a „Misztikus bárány imádása” oltárképet, illetve a több ezer kincset, mint Michelangelo vagy Johannes Vermeer műveit.
Nem csoda, hogy az Oltárkép ekkora sikert aratott, hiszen az olajfestés részletessége miatt már megalkotása idején Európai egyik legszebb festményének számított. Olyan részletességgel dolgozták ki a képet, hogy Gent városa mellett, könnyen azonosítható növényzet és realisztikus ábrázolás látszott rajtuk, ám 2019-ben meglepő felfedezésre tettek szert. Az évszázadok során megannyi helyreállításon esett át a festmény, így a konzervátorok eltávolították a rengeteg festéket, lakkot és port, ekkor megdöbbentő részletet vettek észre.
A misztikus bárány ábrázolása című festményen, vagyis a középponti panelen a bárány eredeti formája sokkolóan humanoid volt.
A helyreállítások során megállapították, hogy Jef van der Veken restaurátor valóban egy másolatot készített, így az eredeti darab, vagyis az „Igaz Bírák” nevű panel a mai napig hiányzik. Ugyan van egy utolsó nyom, ami szerint egy genti tőzsdeügynök lopatta el a festményeket még 1934-ben és a leveleket is ő küldte a váltságdíjról. 1935-ben a férfi megbetegedett és halálos ágyán magához vette utolsó levelét, amit nem küldött el.
A levélben az áll: „Olyan helyen nyugszik, ahol sem én, sem senki más nem veheti el anélkül, hogy felkeltené a nyilvánosság figyelmét.”
