2021. 06. 07., hétfő, 09:23

A sportnak is betett a járvány: a vendégek csak 30-60 százaléka tért vissza a fitnesztermekbe

A konditermeket látogatók elveszítették volna motivációjukat?

Az edzőtermek 2020. november óta folyamatosan zárva tartottak, csak a versenyszerűen sportolókat fogadhatták, a lakosság számára azonban csak május 1-től nyithattak újra, miután Magyarországon a koronavírus ellen beoltottak száma elérte a négymilliót. A versenyszerűen sportolók fogadása nem jelentett valódi segítséget a MAFORSZ elnöke szerint, mert ez a lehetőség csupán az edzőtermekbe járók kevesebb mint 10 százalékát érintette.

A vendégek visszatérési aránya vidéken 30 százalék körüli, az egyes régiók nagyobb városaiban található termeknél 40-50 százalék, míg a nagyvárosokban lévő, legjobban felszerelt edzőtermeknél elérheti akár a 60 százalékot is, ez utóbbi a tagságuk 7 százalékára igaz - fejtette ki a szövetség elnöke.

A fogyasztói szokások megváltozásának részben a védettségi igazolvány hiánya és a megbetegedéstől való félelem az oka, valamint, hogy az emberek egy részének nincs pénze edzőterembe járni. Ráadásul a vendégek a járvány újabb hullámától tartva inkább napi jegyeket vásárolnak, a havi és az éves bérletek iránti igény jelentősen lecsökkent. A Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének elnöke és főtitkára is úgy vélte, ha nem térnek vissza a vendégek, vagy ha nem kap az ágazat segítséget a kormánytól, akkor 3-6 hónapon belül a fitnesztermek mintegy 30 százaléka a csőd szélére kerülhet.

Kiemelték, hogy a fitnesztermek a rekreációs piac fontos szereplői, másrészt a mozgásnak a betegségek megelőzésében nagy szerepe van, ezért a termek működtetése gazdasági és társadalmi érdek is.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: