2021. 05. 21., péntek, 10:33

Kikészítették a gyerekek a buszt eltérítő katonát, inkább felhagyott a tervével

Az Egyesült Államokbeli Dél- Karolinában történt, hogy egy 23 éves katona puskával térített el egy iskolabuszt rajta 18 kisiskolással és óvodással.

A 23 éves Jovan Collazo hétfő reggel szökött ki a Fort Jackson katonai bázisról, elmenekülve a katonai kiképzés elől. Felszállt egy arra tartó iskolabuszra, majd fegyverét a buszsofőrre szegezve térítette el a járművet. A gyerekek éppen akkor szálltak fel a sárga buszra, így őket mind előreparancsolta a katona, míg a sofőrt arra kényszerítette, hogy a következő városba hajtson.

A kicsik útközben kérdezgetni kezdték a buszt eltérítő férfit: egymás után tették fel ugyanazokat a kérdéseket, például, hogy bántani fogja-e őket vagy a sofőrt. Collazót már ekkor kezdték kiidegelni a kérdések, de a gyerekek nem álltak le, és végül annyira kiborították a katonát, hogy félreállította a buszt, majd mindenkit leszállított róla. Ezután maga ült be a volán mögé, de néhány mérfölddel odébb leállította a buszt és leszált, de fent hagyta az egyébként töltetlen fegyverét. 

 

Nem sokkal később letartóztatták, és 19 rendbeli emberrablás, valamint fegyveres rablás vádjával indítottak eljárást ellene.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: