2021. 05. 11., kedd, 10:56

Elsőre nem fizetett ezért előbb milliókat, majd az életét követelték tőle

A 48 éves férfi először csak 600 ezres tartozását akarta megfizettetni üzleti partnerével, majd uzsorakamatra akarta rákényszeríteni. Fenyegette azzal, hogy ellehetetleníti, hogy bántani fogja, végül pedig azzal is, hogy megöli. A zsarolót a rendőröknek kellett lekapcsolniuk.

A vád szerint a vádlott évek óta üzleti kapcsolatban állt a sértettel, akivel kölcsönösen adtak-vettek egymás között nagy értékű mobiltelefonokat. A vádlott 2020 nyarán három mobiltelefon értékesítésével bízta meg a sértettet, aki a készülékeket továbbadta egyik ismerősének. Az ismerős azonban sem a telefonok átadásakor, sem később nem fizetett a sértettnek. A sértettnek a mobilokért 600.000,-Ft-ot kellett volna fizetnie a vádlottnak, amikor erre határidőben nem került sor, a férfi rendszeresen felhívta partnerét, akit idővel életének ellehetetlenítésével, súlyos bántalmazással, olykor megöléssel is megfenyegetett, ha nem fizet. A vádlott később a követelés összegét is egyoldalúan megemelte többször úgy, hogy a végén a sértettet életveszélyes fenyegetésekkel már 2,3 millió forint megfizetésére akarta kényszeríteni.

A sértett végül saját és családja életét féltve 2020 decemberében a nagyatádi rendőrökhöz fordult, majd egy rendőrségi akció keretében, teljesítést színlelve 100.000,-Ft-ot adott át a vádlottnak, akit a pénz átvételekor a rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.

A vádlott letartóztatását ezután az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

 

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: