2021. 05. 03., Hétfő, 12:40

A "régi" család kezében nyílt meg az idén 60 éves balatonlellei Nádfedeles

Május elsején, 1961. május 1-jei keltezésű újsággal várta nosztalgiára és sült halra éhes vendégeit a balatonlellei Nádfedeles Nosztalgia Halsütő. Nem véletlen, hogy épp ez a megsárgult újság került az asztalra, hiszen ebben az évben kezdte pályafutását az azóta fogalommá vált halsütő. A nosztalgiavonat azonban nem robog tovább, a retro hangulat a halsütő minden deszkájában tetten érhető a hétköznapokban, és ez így is marad, ígéri a régi-új üzemeltető.     

Ma már csak ábrándozunk róla, hogy milyen jó is lenne balatoni halat úsztatni a balatoni borban, ez 1961-ben viszont nem volt kérdés, a halsütödét ugyanis a Balatoni Halgazdaság nyitotta. Később több bérlő keze alatt megfordult a halsütő, míg 1993-ben a Balogh családhoz került, akik közel 20 nyáron keresztül sütötték a halakat a hűs lombok alatt.

A Nádfedeles azóta a hangulatos balatoni halsütő jelképévé vált, megőrizve eredeti jellegét. A Balogh család 10 év után vette újra saját kézbe a vendéglőt, és ars-poeticájukat olvasva nem is történhetett volna jobb a hellyel:

Sokan gyermekeikkel vagy már unokáikkal térnek vissza és mesélik az akkoriban átélt élményeiket, melyeket Balatonlelle adott nekik.

A modernizáció szinte teljesen magával ragadta a balatoni településeket, tisztelet egy-két kivételnek, melyek közé sorolhatjuk a Nádfedelest is. Mi meg akartuk őrizni, abban a formájában az épületet, amilyenben akkor elképzelték megálmodói. Hiszen az épület a maga autentikus jellegével, akkoriban abszolút megállta a helyét, most pedig pont az teszi különlegessé, hogy a múlt illata lengi körül.

 

Egy ropogós fogas látványa már 60 éve is megdobogtatta a halrajongó szíveket

Úgy érezzük, hogy a jövő nemzedék számára is meg kell tartani dolgokat a múltból, és meg kell tanítani, hogy becsüljék azt, amit szüleink és nagyszüleink hagytak ránk! Ne engedjük magunkat mindig felülni a modern élet hullámaira és néha tekintsünk vissza - pihenjünk meg!

60 év nagy idő, és elegendő távlat ahhoz, hogy apukák, sőt nagypapák nosztalgiával telve üljenek az asztalokhoz, felidézve az ifjabb családtagoknak a régi történeteket. 

Ha nektek is vannak ilyen emlékeitek, ne tartsátok magatokban, várjuk őket kommentben!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: