2021. 04. 29., csütörtök, 15:50

Május elején rajtol a Tour de Hongrie, Kaposvár az első megálló

Öt nap, 794 kilométer, 132 kerékpáros: május 12-én rajtol el a 42. Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye, az első szakaszon ráadásul a versenyzők Siófokról 173 kilométer megtétele után Kaposvárra érkeznek majd meg a Vásártéri útra.

A rangos esemény kapcsán csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a majdani befutó helyszínén, itt a polgármester beszélt arról, hogy ez lesz az első olyan rendezvény idén, amelyen a szurkolók is jelen lehetnek, ezért mindenkit arra biztatott, hogy ne a TV képernyőjén keresztül, hanem élőben kövesse az eseményeket a versenyzőknek szurkolva.

 

 

A verseny fő támogatója a Kometa, mely Magyarországon egyedülálló módon rendelkezik profi biciklis csapattal, akik között lesz Fetter Erik és Dina Márton is. Bár azt, hogy ki hol versenyezzen a csapat vezetése dönti el, a sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Erik a magyar utakon, a Tour de Hongiren teljesíthet majd.

 

 

A Kometa tulajdonosa Giacomo Pedranzin elmondta, hogy az egészségtudatos életmód és a győzelem mellett fontos az is, hogy szeressük, amit csinálunk:

A Kometánál mindig úgy láttuk, hogy az üzlet többről szól, mint a haszon. Ki kell szolgálni a részvényesek érdekeit, de törekedni kell, hogy minden más érdeket is kiszolgáljunk: kollégák, vevők, szállítók, és a közösség számára is valami hasznosat kell végezni.

Hogy a Kometa támogassa is a dolgozók aktív életmódját, azok a dolgozók,

akik az autók alternatívájaként biciklivel járnak dolgozni, 300 forintot kapnak a cégtől május 3-tól kezdődően.

 

 

Az EOLO KOMETA kerékpáros csapatának sportmenedzsere, Ivan Basso – aki 2006-ban és 2010-ben is megnyerte az olasz Giro d’Italiát - videóban üzent a magyar versenyzőknek:

A cél az lenne, hogy 2 olyan csapat induljon, amelyik mindkét futamnál jó eséllyel indul.

 

A 2. szakasz másnap folytatódik, Balatonfüred és Nagykanizsa között, majd Veszprém - Tata következik, aztán a 4. szakaszban Balassagyarmat - Gyöngyös - Kékestető távon tekernek a versenyzők. 22 csapat, összesen 132 bringás vág neki a mezőnynek, köztük amerikai, ausztrál, holland, izraeli, kazah, bahreini és természetesen magyar versenyzőkkel.

 

Az idei Tour de Hongrie-t az M4 Sport élőben fogja közvetíteni minden helyszínről, így semmiről sem maradnak le a szurkolók.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: