2021. 04. 07., Szerda, 09:54

11 bűncselekménnyel vádolják azt a srácot, aki tavaly nyáron egy 23 éves fiatal halálát okozta a Noszlopy soron

Vádat emelt a Somogy Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves fiúval szemben, aki tavaly júniusban a Noszlopy Gáspár utcában egy lány ismerősét védő 23 éves fiút leütött, aki később belehalt sérüléseibe. A halált okozó testi sértésen kívül korábban még buszmegállót rongált és rátört volt barátnője családjára is saját otthonukban.

Tavaly júniusban egyedüliként számoltunk be részletesen arról a tragédiáról, amely Kaposvár belvárosában a Noszlopy Gáspár utcában történt. Akkor még annyit lehetett tudni, hogy egy 17 éves fiú június 20-án este inzultált egy lányt, akinek védelmére kelt 23 éves ismerőse, Dávid. Ez nem tetszett az ittas vádlottnak, aki dühében megütötte a lányt védő férfit, aki ettől hátra esett, a kövezetbe verte a fejét és elvesztette az eszméletét. Az áldozaton koponyaműtétet kellett végrehajtani, ám a szövődmények következtében pár nappal később meghalt.

Akkor a rendőrség nem sokat árult el a történtekről és az elkövetőről, most azonban a Somogy Megyei Főügyészség vádat emelt, így kiderült,

hogy összesen 11 bűncselekményt követett el korábban már a 17 éves támadó.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott apjával, testvérével és ismerősükkel 2020 januárjában erősen ittas állapotban addig rúgtak és ütöttek egy kaposvári buszmegállót, amíg annak üvegezése kitörött, a rongálási kár 124.000 forint volt.

2020 júniusában, mindössze néhány nappal a Noszlopy Gáspár utcai eset előtt négy társával - köztük rokonokkal - együtt azért rontott rá volt barátnője családjára, mert találkozni akart a lánnyal, aki kifejezetten a vádlott elől menekült el otthonról.

Az ütlegekkel felszerelkezett vádlotti társaság a kaput berúgva, engedély nélkül ment be a sértetti família udvarára. A ház előtt hárman a családfő bántalmazásában vettek részt, ketten pedig az ajtónál állva megakadályozták, hogy a házban lévő felnőttek és gyerekek kijussanak, valamint telefonáljanak a rendőrségre.

Június 20-án, a tragédia napján ismerőseivel több szórakozóhelyen italozott Kaposvár belvárosában, majd az éjszakai órákban az utcán egyik barátjával beszélgető, a sértett társaságához tartozó lányra tiszteletlen megjegyzést tett. Ez miatt a lány barátnője szóváltásba került a vádlottal, ezért a sértett közéjük lépett és el akarta tolni a terheltet ismerőse közeléből. Az ittas vádlott a sértett beavatkozásától indulatba jött és bal kézzel, közepes erővel állon vágta a fiatal férfit, aki ettől hátra esett, fejét a kövezetbe ütötte és elvesztette eszméletét.

A sértett másnap otthon rosszul lett, az édesanyja által kihívott mentő szállította kórházba, ahol állapota miatt koponyaműtétet kellett végrehajtani. A műtét után fellépő szövődmények következtében a sértett pár nappal később elhalálozott.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés esetére a távoltartás hatálya alatt álló vádlottak közül I. rendű vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést, valamint további két vádlottra ugyancsak végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: