2021. 04. 06., kedd, 11:54

10 helyett 15 négyzetmétert számol egy emberre a Tesco, de így sem lesznek fennakadások

Legalábbis ezt ígérik.

A napokban elérhetjük a várva várt 2,5 millió beoltottat Magyarországon, melyet követően életbe lépnek az első enyhítések is. Ezek közül az egyik új szabály az, hogy az üzletekben 10 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat. Ez nagyban érinti majd a multikat és a kisebb boltokat is, ám a Tesconak van már egy bevett szokása erre, amelyen nem akarnak változtatni.

Itt vannak az enyhítések, ha átlépjük a 2,5 millió beoltottat

Itt vannak az enyhítések, ha átlépjük a 2,5 millió beoltottat

Gulyás Gergely péntek délután végre bejelentette a várva várt nyitás részleteit.

Erről a Világgazdaságnak Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója beszélt, aki elmondta, örülnek a lépésnek, és ez a csekély ár azért, hogy újra megnyithassanak a bezárt üzletek. Angliában és Szlovákiában már hasonló módszerrel működnek, így itthon sem lesz ebből probléma.

A saját rendszerünkben 15 négyzetméterrel számolunk fejenként, és bár a jogszabály csak 10-et ír elő, mi akkor is maradunk a 15-nél. A nagy alapterületű áruházakban aligha okoz fennakadást a limit, de a kisebbeknél sem feltétlenül. Hat-nyolc percnél többet soha senki nem várt arra, hogy bejusson a boltba, az esetek többségében pedig nincs sor.

A lépéstől ugyanakkor azt várják, hogy az online rendelések száma növekedni fog. A teljes árbevétel mintegy 3%-át adja országosan az online csatorna, de ez most felmehet akár 6-7 százalékra is.

 

Reméljük tényleg nem lesznek hatalmas sorok.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: