Új kisbolttal gyarapodott a Szondi környéke - Megnyitott a Szondi Közért Mindenkiért

2021. 03. 30., Kedd, 14:38

Új kisbolttal gyarapodott a Szondi környéke - Megnyitott a Szondi Közért Mindenkiért

Mostanában már felüdülés a sok multi és világmárka árnyékában néha valami helyi vállalkozás indításáról is beszámolni, főleg ha egy olyan kis kellemes, családias boltról van szó, mint amilyen első benyomásra a Szondi Közért Mindenkiért.

A Szondi utcai parkoló végén található ötemeletes aljában már évek óta üzemelt egy kisbolt, amelynek eredeti tulajdonosai gondolták most úgy, hogy saját kezükbe veszik az irányítást. Elmondásuk szerint ebben több dolog is közrejátszott, egyikük épp a vendéglátás jelenlegi helyzete miatt váltott, a céljuk a kisbolttal pedig már akkor érthető lett számunkra, amikor rákérdeztünk a névválasztásra.

Miért kellett a Mindenkiért a név végére? Gondoltam ezzel kicsit családiasabb bensőségesebb az egész, épp amilyen hangulatot mi szeretnénk itt teremteni. Ez a környék itt a Szondi-Béke-Füredi-Toldi egy külön kis közösség, mindenki ismer szinte mindenkit, ami az ilyen kisboltokon még jobban érződik.

Az üzlet maga a kisboltok közül inkább felfelé tűnik ki méreteit tekintve, a választék pedig még minket is meglepett, kívülről meg nem mondtuk volna, hogy ennyi mindent be lehet szerezni náluk a Szondi utcában. Zöldség, gyümölcs, pékárú, felvágott, üdítők, sütemények, tisztítószerek, alkoholos italok sőt, még kutyatápot is láttunk az egyik polcon, ráadásul a választék is inkább a minőséget képviseli, látszik, hogy ügyesen megpróbáltak lavírozni az árak terén úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására. Örömmel konstatáltuk, hogy sikerült nekik.

A pékáruk minden hajnalban, több helyről érkeznek, hogy mindig friss legyen az áru, a készlet pedig folyamatosan töltve van, hogy pillanatig se legyenek üresek a polcok. Ezen kívül még a tisztaságra és a rendre figyelünk, ami azért nem mindig sikerül itt a környéken, de nálunk menni fog, mert én különösen háklis vagyok rá. - fűzte hozzá Zsani.

De mitől fog szerintünk különösen kitűnni a környékbeli kisboltok közül épp az ő boltjuk? Az apróságok miatt. Látszik, hogy figyeltek a részletekre sőt, adnak a véleményekre is. A bolt méreteihez igazodva hoztak glutén- és laktózmentes termékeket, folyamatosan kérdezik a vevőket milyen terméket/márkát látnának még szívesen a polcokon ráadásul kialakítottak egy szezonális részleget is, amely az éppen aktuális időszakokban változik, így most épp a csokinyuszik és tojások uralják az egész szekciót.

Látszik a csapaton, hogy maga a nyitás nem az út végét jelenti sőt, csupán az elején vannak. Folyamatosan ötletelnek, fejlesztenek, bővítenek, akcióznak hogy a vásárlóknak kedveskedjenek még úgy is, hogy szerintünk van egy nagy előnyük a környékbeli multikhoz képest. Hogy ők tényleg környékbeliek, így a légkör is érezhetően sokkal családiasabb, a csapat pedig így sokkal barátságosabb.

Így ha benéznétek hozzájuk, mi azt mindenképp csak támogatni tudjuk, bár a nyitvatartásra azért figyeljetek oda: hétfőtől péntekig 6-18 óráig, szombaton pedig 7-től 13 óráig várnak benneteket.

Kedvesen.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: