2021. 03. 18., Csütörtök, 14:35

Éjjeli tanórát lehetne tartani az Esterházy hídon - Negatív példaként mutatták be új hidunkat egy konferencián

2020-ban új szimbólumot kapott Kaposvár az Esterházy híddal, és tény hogy igen látványos a napszakonként más és más arcát mutató híd. Egy kritikát azonban sokan megfogalmaztak vele kapcsolatban már a kezdetekkor, mégpedig hogy nagyon erős a világítás. Hogy az átlagpolgár számára csak zavaró tényező szakmai szemmel nagyon is komoly probléma, arra egy keddi konferencián mutatott rá Kolláth Zoltán okleveles fizikus-csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület egykori elnöke. Mint videójában elmondja, maga készített hatástanulmányt a hídról, melynek világítása messze nem felel meg a szabványoknak sőt, káros az egészségre, és közlekedésbiztonság szempontjából is problémás.

Már a híd birtokbavétele után többen panaszkodtak az erős világításra, melyre a következőképp reagáltak:

Korábban többen szóvá tették, hogy nagyon erős a világítás, ez azonban a biztonságot szolgálja. Nem csupán a közlekedőkét, hanem a hídét is, hiszen a közlekedési központ teljes területét meg kell óvni a rongálóktól. A korlátokba épített ledes fényforrások szinte nappali fényt varázsolnak a pályatest mindkét oldalán, így éjjel is tökéletesen lehet látni, hová lépünk, vagy éppen hol tekerünk a kerékpárunkkal.

Mint Kolláth Zoltán mondja, célszerű lett volna hatástanulmányt végezni a világítás beszerelése előtt, ez azonban nem történt meg, így a saját méréseivel mutat rá utólag a problémákra. Videós ismertetőjében adatokkal, európai szabványok bemutatása mellett veszi sorra, hogy mi és miért baj a világítással. 

A LED szalag problémája

  • Nem időtálló

A híd közvilágításához több száz méternyi ledszalagot telepítettek. Kolláth szerint a szalagok az időjárás viszontagságai miatt előbb-utóbb tönkre fognak menni.

  • Rossz fényhasznosítás

Egy részük el lett takarva, melyek durván 50%-os hatékonysággal világítanak, ami igen távol esik az európai zöld közbeszerzési javaslattól. 

  • Kiugróan rossz színhőmérsékleti érték

Az optimális, szabvány színhőmérséklet 3000 Kelvin alatti, ez az érték itt ~13000 Kelvin. 

Az erős fény problémája

  • Rosszul alszol tőle

Ha olyan fény éri az emberi szemet este, a lefekvés előtti órákban, ami ebben a magas tartományban (13000 K) van, akkor nem alszunk jól, ez több problémához is vezethet.

  • Extra kápráztató hatás

Kápráztató hatása van, vezetés közben rosszabbul látjuk az utat.

Összegzés, összehasonlítások

  • A híd világításából Bárdudvarnok teljes közvilágítása működtethető
  • Ilyen fényerősség mellett tanórát lehetne tartani éjjel 
  • 30-szoros túlvilágítás az elegendőhöz képest
  • 80-szoros az emberi egészségre vonatkozó mérőszám az optimálishoz képest

Szerintetek?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: