2021. 03. 16., Kedd, 10:55

Óvoda előtt verte össze haragosát a három somogyi nő

Még a haját is kitépte haragosuknak az a három nő, akikkel szemben most emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség csoportos garázdaság miatt. 

A büntetett előéletű 24 éves nő és 30 éves nővére még tavaly januárban találkoztak egy haragosukkal a helyi óvodánál. Addigra pattanásig feszült köztük a hangulat, az előző nap történt közlekedési baleset miatt, a két nő először még csak szidalmazni kezdték a harmadik nőt, de aztán megragadták a ruháját, a haját, és a földre rántották, ütötték, ahol csak érték a nőt, és még a haját is kitépték. Ekkor az egyik bántalmazó 21 éves barátnője is beszállt és többször is megütötte a már földön fekvő áldozatot.

Végül saját rokonaik állították le a verekedőket, először csak szóval, aztán már közbe is avatkoztak és elhúzták őket a sértettől. Az ügyészség csoportos garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelet vádat ellenük.

A vádiratban indítványozta, hogy a visszaesőnek minősülő, korábban szintén garázdaság miatt büntetett 24 éves nőt letöltendő, a 30 éves nővérét felfüggesztett börtönbüntetésre, míg 21 éves társukat pedig elzárás kiszabására ítélje a bíróság.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: