2021. 03. 08., hétfő, 10:18

Sokak szerint menő, mások förmedvénynek látják a yacht formájú luxus lakóházat Balatonszemesen

52 lakásos luxus lakóház épült Balatonszemesen, amely ráadásul egy óriási yacht alakjával emelkedik elő a víkendházak közül, ám a 2020-ban elkészült épület nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

A Balaton-part és kikötői – e két dolog hallatán mindenkinek eszébe jutnak a vitorlások, így a helyszínen magától értetődő volt, hogy egy hajó alakú épület megtervezésébe fogjunk – írja az epiteszforum.hu oldalon Török Csongor tervező. Kifejtette: a balatonszemesi együttes esetében azonban a tervezési koncepció kialakításánál nem konkrétan a forma élvezte az elsőbbséget.

A tervezési helyszín Balatonszemes vízparti területének központjában található, ahol földszintes nyaralók és vendéglátó egységek is találhatóak. Ebben a hétvégi házas környezetben kellett elhelyezni egy 10 méter építménymagasságú épületet.

Fontos megemlíteni, hogy a helyi szabályozás a tárgyi telket településközpont vegyes területbe sorolja magasságával, ami a weekendházas környezetben több megoldandó problémát is felvetett. A tervezési koncepció kialakításánál – a funkcionális szempontokon túl – elsődleges támpontként a tervezett épület és a szomszédos épületek közötti magasságkülönbség áthidalásának megoldását tartotta fontosnak. 

Bármennyire is igyekeztek megfelelni a környezet adta sajátosságoknak, és vannak akiknek tetszik az egyedi forma, mérete miatt sokak szerint így is elnyomja a közelben lévő házakat az épület, ennek többen hangot is adtak a napokban egy balatoni témákat tömörítő Facebook fórumon: 

 

Ti mit gondoltok?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: