2021. 03. 04., csütörtök, 09:54

Meg kellene lepődnünk? Jogosítvány nélkül, részegen törte össze haverja apjának kocsiját

Több százezres kárt okozott az a férfi, aki részegen elvitte barátja apjának kocsiját, majd összeütközött egy másik autóval Balatonfenyvesen. A Fonyódi Járási Ügyészség most vádat emelt ellene.

A férfi tavaly augusztusában először egy barátjával, majd egyedül italozott, miután az ismerőse elment otthonról. Az időközben teljesen lerészegedett férfi észrevette, hogy a barátja otthon hagyta az apja kocsijának kulcsát. Úgy döntött, hogy autózik egyet.

Ment pár kört a kocsival, és már visszafelé tartott vele, amikor elvesztette az uralmát az autó felett és egy parkoló autó hátuljának csapódott, ezzel többszázezres kárt okozva mindkét járműben.

 

A részeg sofőr ahelyett, hogy megállt volna, visszavitte az összetört, de még működőképes autót, majd felhívta a barátját. Ezután biciklivel indult haza, de útközben megállították a rendőrök.

 

Mivel férfi nem először vezetett részegen, ráadásul jogosítványa sem volt, ezért az ügyészség most indítványozta, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, és tiltsa el a vezetésről.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: