2021. 03. 03., szerda, 15:00

A nagy esküvőboom ellenére Somogyban továbbra sem tombol a házasodási láz

Jelentős érdeklődés övezi a már életbe lépett otthonteremtési és felújítási támogatásokat, melyek hatalmas segítséget nyújthatnak a családalapítás vagy lakásvásárlást tervezők számára. Mindez természetesen hatással van a házasodási kedvre is: a szakemberek szerint az elmúlt 2-3 év igazi „esküvőboom”-nak számított, mivel a házasságkötések száma drasztikusan megemelkedett. Somogy megye sajnos a sereghajtók közé tartozik mind a házasságkötések, mind a gyermekvállalás tekintetében.

Hazánkban a 1970-es évek közepétől csökkent azok száma, akik hivatalosan összekötötték az életüket. Az évtizedeken át tartó csökkenés 2010 után viszont fordulatot vett, a házasságkötések száma 2010 és 2016 között közel a másfélszeresére emelkedett. Ezután szintén emelkedés következett, míg 2010-ben 36 ezren járultak az anyakönyvvezető elé, addig 2019-ben már 65 268 ezer pár mondta ki a boldogító igent. Az emelkedés pedig a következő évben sem állt meg.

Az elmúlt tíz évben kétszeresére nőtt a házasságkötések száma, és folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv is. Negyven éve volt utoljára olyan magas a házasságkötések száma Magyarországon, mint tavaly. 2020-ban 140 ezer fiatal kötelezte el magát egymás mellett, míg tíz évvel korábban 70 ezren kötöttek házasságot

 

A házasodási kedv tekintetében az Észak-Alföld vitte a prímet 2020-ban, a legkevesebb házasság viszont épp nálunk, a Dél-Dunántúlon köttetett:

forrás: KSHA megyék listáját természetesen magasan vezeti Pest, Somogy 1989 házasságkötéssel a sereghajtók táborát erősíti:

forrás: KSH

2020-ban 92233 baba született összesen az elmúlt évben Magyarországon, ami 4,9 %-os emelkedés 2019-hez képest. A régiós adatok azt mutatják, hogy a születések számában is az északi megyék járnak élen, míg a lista végén a Dél-Dunántúl és a Nyugat-Dunántúl szerepel:

forrás: KSH

Megyék tekintetében Pest megye kiugró számokkal bír, mivel itt született a legtöbb baba, Somogy megye a házasságkötésekhez hasonlóan szomorúbb képet mutat 2625 babával:

forrás: KSH

 

Szerintetek miért van ez?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: