2021. 03. 03., szerda, 09:54

Csak 6 évet kell várnunk, hogy megnyíljon az első űrhotel

A tervek szerint 2025-ben kezdik el építeni a világ első űrhotelét, amelyet két évvel később meg is nyitnának - írta meg a Daily Star.

Formáját tekintve egy hatalmas kerékre hajazó épület lesz, amely folyamatos forgásával mesterséges gravitációt generál, így a vendégeknek nem kell alkalmazkodniuk a szokatlan körülményekhez. Sőt, a szerkezet forgatási sebességének lassításával vagy gyorsításával lehet majd szabályozni az építményben a tömegvonzás mértékét.

A Voyager Űrállomás peremén helyeznék el azokat a kapszulákat, amelyekben a szállodai szobák mellett éttermek, konditermek, fürdő, mozi is üzemelne, de űrkutatási célokra kialakított munkaállomások is.  

A tervek szerint 24 modulból állna össze a Voyager, melynek egy részében az exkluzív hotel alkalmazottait szállásolnák el, másik részében pedig az oxigén, a víz és a működéshez szükséges energia tárolását. Egyszerre akár 400 vendég is megszállhat a hotelban, míg egyes kapszulákat kormányoknak és magáncégeknek tartják fenn.

 

Az űrállomás ötlete egyébként már 2012-ben felmerült a Gateway Alapítvány részéről, bár akkor még egy kisebb szerkezetet akartak megalkotni. Az alapítvány vezetője, John Blincoe szerint az űrhotel egy következő ipari forradalom előfutára. Először egy kisebb a tesztépítménnyel próbálják ki a működési elvet, és ha minden rendben megy, akkor a STAR nevű ipari robot építi meg a Voyagert. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyibe is kerülne egy éjszaka a nem mindennapi hotelban.

 

A kivitelező Orbital Assembly Corporation (OAC) szerint, mivel egyre olcsóbbá válik az űrutazás többek között az újrafelhasználható rakéták miatt, az árak is csökkenhetnek.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: