2021. 02. 22., hétfő, 16:18

Így festhet a felújított balatonlellei vasútállomás

Megjelent Balatonlelle honlapján a hirdetmények között a vasútállomást érintő felújítási tervezet, mellyel kapcsolatban a véleményeket, kérdéseket, javaslatokat március 5-ig lehet megfogalmazni.

Alapos ráncfelvarráson fog átesni Balatonlelle központi része, hiszen méretes felújítást terveztek a vasútállomásra és környékére. A dél-balatoni vasútállomások többsége felújításra kerül majd a jövőben, az elsők között lehet a balatonlellei épületek rekonstrukciója és környezetrendezése.

 

A hirdetményben láthatjuk, miként festett a terület az 1800-as majd az 1950-es években, és hellyel-közzel milyen állapotok uralkodnak a vasútállomáson 1970 óta. 1992-ben a teljes tetőszerkezetet újjáépítették, két új helyiséget alakítottak ki, ám mindezeket a következő években szeretnék átépíteni. 

 

 

A tervezett új épületet a gyalogos vasúti átjáró tengelyére illesztik, átfedésben a meglévő, elbontandó épülettel. A tengelyben az épületet két részre tagoló, szabadon átjárható, fedett-nyitott tér található, mely kapuként fogadja a vasúthoz érkező utasokat, illetve a Balaton-part és a település között közlekedő turistákat. További részleteket és terveket EZEN az oldalon találhattok.

 

Hogy tetszik?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: