2021. 02. 16., Kedd, 10:53

Ezekben az országokban most is ezerrel dübörögnek a bulik

Kevés dolog van, amit annyira várunk már, mint a bulizást. Itthon nyár vége óta nem volt rá lehetőségünk, így szinte normálisnak vesszük a helyzetet, pedig közel sem minden országban van ez így. A Fazemag összegyűjtötte mely országokban nem tiltott a bulizás. 

Ausztrália

A kontinensnyi ország jelenleg szinte Covid-mentes területnek számít. Bár nemrégiben ötnapos zárlatot vezettek be Victoria államban, mivel öt ember megfertőződött, de még így is akadnak bulik szép számmal. 

Új-Zéland

Új-Zélandon sikerült megállítani a járványt, második hullámról nem is hallottak. A szigorú intézkedéseknek köszönhetően a vírus már nem terjed a közösségekben, új fertőzötteket csak külföldről érkezők között találnak. Ennek ellenére sajnos elég kevés eseményt szerveznek mostanában arrafelé.

Oroszország

A Föld legnagyobb kiterjedésű országáról ez már nem mondható el. Az elmúlt héten átlagosan naponta körülbelül 14–16 000 új megbetegedést regisztráltak. Ennek ellenére arrafelé nem zártak be a klubok és rendszeresek a zenés-táncos rendezvények.

Japán

A felkelő nap országában az elmúlt hónap statisztikái alapján meredeken csökken az új fertőzöttek száma. A bulik mehetnek, a maszk viselése azonban kötelező és a létszámot is erősen korlátozzák.

Kína

A föld legnépesebb országa híres arról, hogy előszeretettel korlátozza lakóinak szabadságjogait, azonban Európával ellentétben ott mégiscsak mehetnek most is a bulik. 

Florida (USA)

Bár a koronavírus a számok alapján leginkább az Egyesült Államokat sújtja, éppen ezért meglepő lehet, hogy még ott sem mindenhol álltak le a bulik. Floridában legalábbis biztosan szerveznek még eseményeket, szigorú higiéniai előírások betartásával.

India

A világ második legnépesebb országában is találunk olyan drum and bass bulit, ahol táncolni lehet.

Nicaragua

A közép-amerikai banánköztársaságban sem állt le a szórakoztatóipar. Az elmúlt 14 napban alig 100 új megbetegedést regisztráltak.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: