2021. 02. 12., Péntek, 19:04

EU: nem ott tartunk a vakcinabeszerzéssel, ahol kellene

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, szerdai felszólalásán az Európai Parlamentben elismerte, hogy az európai vakcinaprogram lassabban halad, mint azt tervezték, hibákat is vétettek, amikből csak tanulni lehet. Elismerte, hogy az Unió lassú reakciója vezetett ehhez az eseményhez, viszont hozzátette, hogy a vállalatok sem tudták teljesíteni a vállalt időpontokat.

 

Az Európai Bizottság elnöke beszédet adott az Európai Parlamentben, az európai vakcinaprogramot nem csak a magyar kormány, de az európai pártok többsége is kritizálta.

Leyen kiemelte, hogy rendkívül fontos volt az első pillanattól fogva, hogy az Unió egy közös vakcinabeszerzési programmal álljon elő, hiszen az egységes Európa akkor fog időben kikerülni a válságból (mind egészségügyi és gazdasági), ha egyik tagállam se marad le súlyosan; nem szabad a kisebb, gyengébb tagállamokat sem magukra hagyni.

Kiemelte, hogy nem ott tartanak ezen a ponton az átoltatással, ahol a fogatókönyvek szerint kéne haladni, beismerte, hogy

[...] túl optimisták voltunk, amikor a tömeggyártási kapacitásokkal számoltunk, valamint túl biztosak voltunk abban, hogy a leadott rendelések időben érkeznek a tagállamokba.

Hozzátette, hogy az Unió több milliárd euró értékben előlegezett meg vakcinabeszerzéseket összesen 6 gyártónál, viszont azt is felrótta a saját hibájuknak, hogy az EMA túl lassan engedélyezte a vakcinákat, ez kihatással volt a többi országra is. Erre állítottak fel egy újabb testületet, ami a kísérleti fázisban lévő vakcinákat fogja monitorozni, így gyorsabban engedélyezhetik majd azokat a jövőben.

A főbb európai pártok erősen kritizálják a lassúságot, valamint a nemzeti kormányok is, viszont mindannyian hozzátették, hogy ,,nem láttak más alternatívát" , valamint ,,az adott helyzetben a megfelelő döntések születtek". Ursula von der Leyen pedig elmondta, hogy alapvető kritérium volt az, hogy megfelelő bevizsgálásra kerüljön sor, hiszen

semmilyen formában nem engedhetjük azt meg, hogy biológiai anyagokat juttassunk teljesen egészséges emberek szervezetébe, anélkül, hogy ne lennénk arról meggyőződve, hogy azok nem kártékonyak.

A Bizottság elnöke szerint a nyár végére az európai felnőtt lakosság közel 70%-át tudják beoltani, ha az oltási ütem ebben a formában halad tovább. Ez még mindig eltörpül az izraeliek mellett, akik 60%-on járnak, vagy akár az amerikaiak és az angolok mellett. Bizadalomra ad okot az, hogy a héten a német BioNTech is bejelenette, hogy nyit egy német székhelyű gyártótelepet (Marburg), valamint a belgáknál is bővített a Pfizer.

Mit gondoltok?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: