2021. 02. 06., szombat, 11:00

Online meetingekre rendelhető kecskéiből keresett milliókat egy angol farmer

Poénnak szánta mikor először meghirdette kecskéit, akiket bármilyen Zoom meetingre lehetett kérni, ám már az első napon több, mint 200-an kérték a szolgáltatást.

Dot McCarthy egy lancashire-i farmer, akinek hatalmas farmját esküvőkre, rendezvényekre, ismeretterjesztő látogatásokra lehetett kibérelni még a járvány előtt, ám a lezárásoknak köszönhetően az ő vállalkozása is veszélybe került. Dot nem tudott vendégeket fogadni, így jelentős pénztől esett el, már-már alkalmazottaitól is meg kellett válnia, mikor egyik nap a poén kedvéért feladott egy hirdetést kecskéiről. Az ajánlatba azt írta, hogy a vidám kecskéit 5 fontért lehet „kölcsönvenni”, hiszen a vásárlóknak az adott időpontban a megadott Zoom konferenciára vagy megbeszélésre bekapcsolja élőben őket, hogy dobják fel a hangulatot.

 

Az első gondolatunk nekünk is az volt, hogy ez ugyan kinek kellene, ám mi is tévedtünk. A szolgáltatásra már az első nap 200-an tartottak igényt, azóta pedig már több mint 50 ezer fontot, közel 20 millió forintot keresett Dot azzal, hogy kecskéket kapcsol be élőben különböző Zoom találkozókra, ezzel is emelve az események fényét. A bevált üzlet felvirágoztatta a farmot is, nem kellett egy alkalmazottól sem megválniuk sőt, az új napkollektorokra is telik a Zoomos kecskék bevételéből.

 

weboldalon még ki is választhatjuk náluk, hogy melyik kecskével szeretnénk feldobni a Zoomos találkozó hangulatát.

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: