2021. 02. 02., kedd, 16:37

Egy somogyi cigánytelepről az RTL Klub hírigazgatásáig jutott - Interjú Orsós Lajossal

Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az RTL Klub hírigazgatóságára, emellett saját vállalkozást is indított. Ritkán alszik többet napi 3-4 óránál, de egyáltalán nem bánja, mivel pont ilyen életről álmodott. Most a szeretlekmagyarorszag.hu csapata készített vele egy hosszabb volumenű interjút, mutatjuk.

Az 1986-os születésű Orsós Lajos édesanyja kitartásának és egy teljesen valószínűtlen találkozásnak köszönheti, hogy gyerekkori barátaihoz és rokonaihoz képest 180 fokos fordulatot vett a sorsa. 18 évesen megnyerte az RTL Klub cigány fiataloknak meghirdetett pályázatát, így került a csatornához, ahol azóta is gyártásvezetőként dolgozik. Saját vállalkozásában pedig a világ legnagyobb márkáinak készít reklám- és kampányfilmeket.

 

Elmesélte, milyen hatással volt a személyiségére a hirtelen jött befolyásos munkakör, találkozott-e előítéletekkel a származása miatt, és milyen a viszonya ma az otthoniakkal. Ez a a történet a Nyitottak vagyunk - Számít a történeted kampány keretein belül valósult meg.

 

Hogy emlékszel vissza a gyerekkorodra?

Egy olyan cigánytelepen nőttem fel Somogy megye egy kis falujában, ahol az utcára teregetik a ruhákat, nyáron mezítláb járnak az emberek, a megélhetési, társadalmi és szociális viszonyok pedig teljesen mások, mint Budapesten. Kamaszként olyan dolgokat is csináltam, amelyekre azóta már egyáltalán nem vagyok büszke. Gyakran sírta álomba magát miattam az édesanyám. Ha nem akartam volna nagyon korán eljönni onnan, akkor a legvalószínűbb, hogy közmunkás lennék, és jó eséllyel priuszos is.

 

Mikor és kinek hatására döntötted el, hogy szeretnél továbbtanulni?

Gyerekként még eszembe se jutott, többnyire a dolgok könnyebbik oldalát akartam megfogni. Segítség nélkül gyakorlatilag lehetetlen lett volna változnom, de szerencsére két segítségem is volt. Az egyik az édesanyám, aki nagyon jól tudta, hogyan nem szabad gyereket nevelni, ehhez elég volt kinéznie az utcára. Azt a megoldást választotta, hogy ameddig tud, taníttat engem és a nővéremet is. Ehhez pénz kellett, így egész fiatalkorunkban erején felül dolgozott szalag mellett, és napszámban.

 

Olyan nekem ő, mint egy fegyverek és páncél nélküli harcos, akinek minden nap meg kellett küzdenie önmagáért és a gyerekeiért. Képzelj el egy vasútállomást, aminek a legtávolabbi peronjáról épp elindul egy vonat. Az anyám pedig engem és a nővéremet a karjában tartva, teljes erejéből fut, hogy az utolsó kocsi utolsó ajtaján fel tudjon szuszakolni bennünket. Azért, hogy mi jobb életet élhessünk, mint ami neki jutott.

Kaposvárra kerültem a gimnázium dráma szakára, mivel az irodalom és a színjátszás már általános iskolásként nagyon érdekelt, így a tanító néni meg tudott győzni arról, hogy ez jó választás lesz nekem. Itt jött a képbe a másik kulcsfigura, aki nélkül teljesen máshogy alakult volna a sorsom. Megismerkedtem egy sráccal, Hampuk Richárddal, akivel jobban nem is különbözhettünk volna egymástól – külső megjelenésben, világnézetben és családi háttérben egyaránt –, mégis összebarátkoztunk.

 

Igaz, először csak érdekből kerestük egymás társaságát: engem a pénze érdekelt, őt pedig a kultúrám, de ahogy egyre többet beszélgettünk, úgy mélyült el napról napra a kapcsolatunk. Az ő személyisége és világképe kellett ahhoz, hogy az édesanyám jó szándéka mellett egy konkrét minta is legyen előttem, amit onnantól követni akartam. Ebben csak az volt a nehéz, hogy kikerüljek az árnyékából, és ne feltétlenül mindenben ugyanúgy akarjam élni az életemet, ahogy ő.

18 évesen megnyerted az RTL Klub pályázatát.

Az egész úgy kezdődött, hogy nem volt pénzem vonatjegyre, így a meghallgatás előtti éjszakán szórólapokat szórtam ki egy kempingbiciklivel a falumtól 50 kilométerre, hogy ki tudjam fizetni az útiköltséget. Úgy szálltam fel a vonatra hajnalban, hogy semmit nem aludtam. Ahogy odaértem, hatalmas, hömpölygő tömeget találtam, mivel akit csak tudtak, a családtagjai is elkísértek a szülőktől a testvéreken át a nagybácsikig. Én pedig ott álltam teljesen egyedül. A casting végére ketten maradtunk egy Aliz nevű lánnyal, de ő végül nem fejezte be az ösztöndíjprogramot, visszament ügyvédbojtárnak. Én viszont kapva kaptam rajta. Bár egyáltalán nem voltam tisztában vele, mi vár majd rám az RTL-nél, azt világosan láttam, hogy ennek köszönhetően Budapestre költözhetek, ami a legnagyobb vágyam volt, és esélyt láttam egy új életre.

 

Az egy éves gyakornoki időm azzal telt, hogy a csatorna összes létező műsorát végigjártam a kulisszák mögött, „hivatalos lábatlankodónak” neveztem magam. Akkora őstehetség nem voltam, hogy kamerák elé tegyenek, a gyártási rész viszont kezdettől fogva érdekelt. Az egy év letelte után végül a hírigazgatóságnál kötöttem ki. A Híradó gyártásáért felelős csapatba kerültem, ott voltam az összes élő műsornál, óriási felelősség került a vállamra 19 évesen. Előfordult, hogy nálam 10-20 évvel idősebbeknek és persze arányosan tapasztaltabbaknak kellett feladatokat adnom.

 

Volt ebből súrlódás?

Még szép... Képzeld el, hogy felkerülsz vidékről (még csak nem is feltétlenül egy cigánytelepről), lövésed sincs arról, hogy működnek a dolgok Budapesten, de egyszer csak ott vagy a tutiban, több tucat ember irányításával bíznak meg. Úgy elszállsz, mint a vadludak. Nagy igazság van abban, hogy ha meg akarod tudni valakiről, milyen személyiség, adjál neki hatalmat. Én 19 évesen nemhogy kezelni, még értelmezni se tudtam, mi történik velem. Ezért jóformán az összes kollégámat – operatőröket, vágókat, rendezőket, technikusokat – megsértettem, mivel egyáltalán nem a megfelelő hangnemben kommunikáltam velük. Piszkosul nehéz volt visszanyerni a bizalmukat, de ma, 15 évvel később már senki nem kérdőjelezi meg, ha valamit kérek tőle, mert látják mögötte a szakmaiságot.

 

A származásod miatt találkoztál előítéletekkel?

Az RTL-nél soha semmilyen negatív megkülönböztetés nem ért, inkább egyfajta tanácstalanságot tapasztaltam azzal kapcsolatban, hogy viszonyuljanak hozzám, mivel a hírigazgatóságon én voltam az első roma származású munkaerők egyike. Rendszeresen jöttek az olyan hírek, hogy megölte, kirabolta, megkéselte, és ezek egy részénél cigány volt az elkövető. Miután odakerültem, nem tudták, hogyan beszéljenek a jelenlétemben ezekről a témákról.

Én a humort választottam kommunikációs csatornának: a létező legbénább poénokkal, viccesnek szánt sztorikkal kezdtem el rácsatlakozni a folyosón, vagy a dohányzóban zajló beszélgetésekre. Tudtam, hogy nem ez a legjobb megoldás, de annyi idősen nem jutott eszembe semmi más, amivel oldhattam a feszültséget.

Ma már nincs szükség arra, hogy viccelődjek, mivel – legalábbis ebben bízom – mindenki a szakembert látja bennem, nem azt, hogy cigány vagyok. Ha mégis, akkor pedig példamutatóként értelmezi, hogy sikerült idáig eljutnom.

Miért indítottál saját vállalkozást is az RTL-es munkád mellett?

Napi műsort gyártani nagyon izgalmas, 15 év után is inspiráló, de ettől függetlenül egy ponton elkezdtem valami másra vágyni. Mindig tévésnek tartottam magam, azonban van bennem egy olyasfajta kreativitás is, amit a televízió keretein belül nem feltétlenül tudok kamatoztatni. A már említett legjobb barátomnak volt egy Person nevű kommunikációs ügynöksége, ennek alapítottuk meg ketten a filmes üzletágát. És annak ellenére, hogy tavaly a cég beolvadt a Red Lemonba, sok minden nem változott, csak már többen törjük a fejünket új és izgalmas mozgóképes tartalmakon.

Szerencsére a privát ügyfeleimet is megválogathatom, csak olyan cégekkel dolgozom, akiknek az értékeivel egyetértek. A versenyszféra, ezen belül is az ügynökségi élet pont azt az adrenalint hozta magával, amire vágytam, ráadásul még a tévés munkámban is profitálok belőle, a kettő erősíti egymást.
 

Hogy tudod összeegyeztetni ezt a sok dolgot és még a magánéletet is?

Szeretek tapasztalni, folyamatosan fejlődni. És talán ez ma már elengedhetetlen is a legtöbb szakmában. Valahogy úgy alakult ki a szervezetem, hogy nincs szükségem sok alvásra, napi 3-4 óra elég. Általában 5-6 körül kelek, amikor nincs járvány, mindig sporttal kezdem a napot, squasholni, teniszezni és futni is járok. Délelőtt meetingjeim vannak az ügyfelekkel vagy az ügynökséggel, majd kora délután bemegyek az RTL-be, ahol most a Fókusz felvételvezetője vagyok. Az élő műsor végén, 8 körül megyek haza, és korábban éveken át töltöttem éjszakákat azzal, hogy autodidakta módon megtanuljak a netről vágni, vagy egyéb utómunka-folyamatokat. Ma már azért több időt szánok a pihenésre és a párkapcsolatomra is.

 

A szülőfaluddal milyen a viszonyod?

Az édesanyámat nem számítva kétféle viszonyrendszer jellemző. Az egyik, amikor leszólítanak az utcán és ugyanazt a három kérdést teszik fel: mi van Győzikével, mikor látunk a tévében, mennyit keresel? A másik pedig azokkal a srácokkal, akikkel együtt nőttem fel és többnyire a rokonaim is.

Gyakran nem értünk egyet, aminek az lehet az oka, hogy bár azonos helyen nőttünk fel, mégis teljesen más életet élünk, de egyikünk sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Egészen egyszerűen mások vagyunk, ám ettől még nagyon szeretjük egymást. Gyerekként épp ez a közösségérzés adta nekem a legtöbbet: amikor egyikünket bántották, azt úgy kezeltük, mintha mindannyiunkat bántottak volna.

 

Célod segíteni abban, hogy mások is hozzád hasonló utat járhassanak be?

Soha nem tartottam magam cigányügyi élharcosnak. Ha valaki számára példaértékű, amit elértem és ahogyan élek, annak nagyon örülök, de a származásom alapvetően sokadlagos a személyiségemben. Szerencsére a környezetemet is úgy alakítottam ki, hogy szintén ez a legkevésbé fontos részlet számukra velem kapcsolatban. A tükörbe nézve egy olyan srácot látok, akire szívesen tudok visszamosolyogni, mert olyan életet él, amilyet mindig is szeretett volna.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: