2021. 01. 31., vasárnap, 12:15

A rendőrök vetettek véget a magyar vendéglátósok tüntetésének vasárnap

A tömeges üzletnyitásért tüntetett körülbelül két-háromszáz ember Budapesten a Hősök terén vasárnap délben. A szervezők azt hangsúlyozták, hogy ki kell állni a vállalkozókért és a dolgozókért, „és nem szabad hagyni, hogy a kormány félelemben tartsa őket”. Kérjük vissza az életünket – kiabálták többen. A szervezők arról is beszéltek, hogy ha ebben az ütemben folytatódik a lakosság beoltása, akkor még hónapokig nem lehet majd nyitni.

A rendőrök nagyjából a rendezvény megkezdése után fél órával elkezdték igazoltatni a résztvevőket, majd arra kértek mindenkit, hogy menjenek el a Hősök teréről. A felszólításnak a többség eleget tett, akik nem, azokat még igazoltatták. A koronavírus-járvány miatt ugyanis általános gyülekezési tilalmat vezettek be Magyarországon.

 

Forrás:24.hu

Vasárnap este az MTI már azt írta: maszkhasználat hiánya miatt a rendőrök hat résztvevővel szemben intézkedtek, akik közül kettőre helyszíni bírságot szabtak ki, négy másik résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek.

A BRFK kiemelte: “a hatályban lévő jogszabályok értelmében a veszélyhelyzet idején rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos”. A gyűlés helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták és figyelmeztették. A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek – írta a BRFK.

 

Gyorsan elkaszálták a tüntetést, ám február elsején is készülnek hasonló rendezvénnyel a szervezők!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: