2021. 01. 30., Szombat, 09:33

Megjelentek az új vendéglátós rendeletek - Féléves bezárás, milliós bírságok

Jól látható, hogy a kormány még csírájában akarja elfojtani a vendéglátósok nyitási mozgalmát. Ez Orbán Viktor péntek reggeli nyilatkozatából is kiderül, de a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendeletek is ezt erősítik. 

HA VALAKI HELYBEN FOGYASZTÁSRA KINYITNÁ AZ ÜZLETÉT, ÉS ERRŐL A RENDŐRSÉG TUDOMÁST SZEREZ, AZ ÜZLETET HAT HÓNAPRA IDEIGLENESEN BEZÁRATJA. HA AZ ÜZEMELTETŐ ENNEK ELLENÉRE ÚJRA KINYIT, EGY ÉVRE ZÁRATJÁK BE. RÁADÁSUL MINDKÉT ESETBEN UGYANARRA AZ IDŐTARTAMRA A TELJES VENDÉGLÁTÓI TEVÉKENYSÉGTŐL IS ELTILTJÁK, MÁS CÉGEI SEM FOGLALKOZHATNAK VENDÉGLÁTÁSSAL FÉL VAGY EGY ÉVIG.

Eddig százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírság kiszabására volt lehetőség, valamint 1 naptól legfeljebb 1 évig tartó ideiglenes bezáratásra.

Tovább szigorította a kormány azt is, hogy a kötelezettségszegés megállapítása és a büntetés kiszabása után a vendéglátóegység vezetője vagy az éttermet működtető cég tagja személyesen vagy más cég tagjaként nem végezhet vendéglátói tevékenységet. Ha a tiltás ellenére ezt mégis megteszi, és a rendőrség erről értesül, akkor

AZ ÜZEMELTETŐT EGYMILLIÓTÓL ÖTMILLIÓ FORINTIG TERJEDŐ BÍRSÁGRA BÜNTETHETIK.

A veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendeleteket is módosított a kabinet, ami azt jelenti, hogy a bértámogatási intézkedések is tovább fennmaradnak. A vendéglátósok 90 százaléka azonban még mindig nem kapta meg a novemberre ígért bértámogatást.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: