2021. 01. 12., kedd, 15:30

A petíció ellenére sem változnak az idei érettségi szabályai

A koronavírus-járvány miatt bevezetett távoktatás kétségkívül nehéz helyzet elé állítja a diákokat. Ennek hatására egy petíció is indult az idei érettségi eltörléséért, azonban a kormány nem változtat a szabályokon.

A petíciót indító végzős diáklány azt kéri, hogy az idei évben a diákoknak ne kelljen vizsgát tenniük, hanem a jegyeik átlagai alapján kaphassák meg az érettségit.

Mint minden ágazatra, az oktatásra is nagy súlyt tett ez a helyzet. Keményen tanultunk egész évben, a szeretett Tanáraink is rengeteget dolgoztak és fáradoztak azért, hogy idáig eljussunk. Az OKJ és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és Tanárok munkáját is-írja a lány.

Egy, az ATV-nek nyilatkozó tanár és diák is ugyanazon a véleményen vannak, miszerint a diákoktól idén nem lehet elvárni ugyanazt a szintet, mint a korábbi években, hiszen az online oktatás miatt sokkal nehezebb helyzetbe kerültek és lemaradásban vannak.  A petíciót több mint 26 ezren írták alá. Az Index.hu beszámolt az Emberi Erőforrások Minisztériumának válaszáról is:

Nem változtat a kormány az érettségi szabályain, mert ősszel mintegy 30 ezer diák érettségizett le úgy, hogy nem alakult ki egyetlenegy fertőzési gócpont sem.

Szerintetek mi lenne a helyes megoldás?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: