2021. 01. 11., hétfő, 09:54

Nem sikerült a driftelés a hóban, egy parkoló autó bánta

Ismeretlen tettest keres a rendőrség, miután vasárnap a Füredi utcai Lidl parkolójában egy parkoló autónak ütközött, majd az adatai hátrahagyása nélkül lelépett.

Ismeretlen személy egy általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú járművel 2021. január 10-én, este 19 óra és 20 óra 15 perc között Kaposváron, egy Füredi utcai bevásárlóközpont parkolójában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr nekiütközött egy szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a jármű bal első lámpateste és a lökhárítója megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

 

 

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

 

 

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: