2021. 01. 11., hétfő, 13:06

170 kilométeres, új generációs várost építenek Szaúd-Arábiában

A szaúdi koronaherceg számolt be az új projektről, amely a The Line (A vonal) nevet kapta, míg a város Neom lesz. És miért lett egy új város építési tervezetének a neve vonal? Mert 170 kilométer hosszú lesz.

Egészen elképesztő vállalkozásba kezdtek a szaúdiak, akik az ország észak-nyugati csücskében, az Akabai-öbölben kezdték meg felépíteni a jövő városát, mely 100 százalékosan tiszta energiát használ, nem fog szén-dioxidot kibocsátani, de nem lesznek autók sőt, utcák sem. A 170 kilométer hosszan elnyúló város egymillió lakost képes majd fogadni, 380 ezer új munkahelyet teremt és a várakozások szerint 48 milliárd dollárral tesz hozzá az ország GDP-jéhez.

A város egyediségét ezen kívül az is mutatja, hogy mindent mesterséges intelligencia fog működtetni, a lakók és a természet tökéletes harmóniában fognak együtt élni, minden, amire csak szükségük lehet egy-egy városrészen belül, 5 perc sétával elérhető lesz, a városszektorok között pedig a föld alatti járatokkal lehet majd percek alatt utazgatni. A föld alá kerülnek a városüzemeltetési szolgáltatások is, hogy tényleg semmi ne zavarja majd meg a lakókat a természettel való harmónikus együttélésben.

Az építkezés hamarosan megkezdődik, a város első üzleti szektorát 500 milliárd dollárból fogják megvalósítani, az építkezés 2025-re fejeződhet be.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: