2021. 01. 04., hétfő, 19:41

Hősként ünnepli a világ Karikó Katalint, a magyar tudóst akinek a vakcinát köszönhetjük

A szabadalma nélkül nem jöhetett volna létre a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni védőoltás.

Karikó Katalin az Amerikai Egyesült Államokban él, végzettségét tekintve kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, nem mellesleg a német BioNTech cég alelnöke. Már 2005-ben, Drew Weissmannal együtt dolgozott ki egy szabadalmat, egy átütő kutatást az mRNS-t

amely alapján készült el a világon elsőként 2020-ban a klinikailag is bizonyítottan hatásos Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcina. 

Alapvetően az mRNS-t nem vakcinának fejlesztette ki, hanem terápiás célokra szerette volna használni, azonban a koronavírus járvány átírta a terveket és végül ez lett Európában az elsőként engedélyezett vakcina.

Forrás: szmo.hu

Karikó legutóbbi interjújában elmondta, hogy a fejlesztésben több magyar ember munkája is benne van, például Pardi Norbert aki elsőként publikálta, hogy a módosított mRNS jó vakcina és nagy szerepet játszott abban is, hogy a módosított mRNS-ből vakcina született. Mellette Boros Gábor és Szabó Gábor kollégáit is kiemelte, akik sokat tettek azért, hogy a vakcina ilyen hatásos lett.

A biokémikus azt is elmondta, hogy nem követi az itthoni politikát.

De ha örülnének, hogy én is magyar vagyok, egy nyelvet beszélünk, hát jó lenne. Tegnap írt egy magyar professzor New Jersey-ből, hogy neki köszönik a beoltottak a vakcinát, mert róla tudják, hogy magyar, és olvasták, hogy a vakcinát egy magyar nőnek köszönhetik.”„Hát hadd örüljenek az emberek mindenfelé, sajnálom, hogy éppen az otthoniak nem tudnak örülni.

Penn Medicine - FacebookA kutató már 2020. december 23-án beoltotta magát és azt is elmondta, semmilyen kétsége nincs a hatásossága felől, teljesen biztonságosnak ítéli meg. 

Az oltóanyag teljesen természetes összetevőkből, például növényi nukleotidokból készült. Nincs semmilyen ismeretlen anyag benne, egyetlen állatból sem használtunk sejteket, sem baktériumokat. – mondta az oltóanyagról.

A világban több tudós is kijelentette, hogy Katalinnak Nobel díjat kellene kapnia, többek között a világhírű evolúcióbiológus Richard Dawkins „követeli” az elismerést, amelyet Twitteren is posztolt: „Adjanak ennek a nőnek Nobel díjat”

A kutatónő nem a kitüntetésért, vagy a hírnévért dolgozik sőt, kifejezetten zavarja a rivaldafény, szerinte vakcinát fejleszteni egyszerűen morális kötelesség. 

 

Mi nagyon hálásak vagyunk neki és szívből gratulálunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: