2020. 11. 10., kedd, 12:57

Közel a megoldás? 90 százalékos koronavírus-vakcinát fejlesztettek

Az amerikai Pfizer és a német Biontech közös munkájának gyümölcse lehet megoldás a járványra.

A két gyógyszergyártó hétfőn bejelentette, hogy novemberben jóváhagyást kérnek koronavírus-oltóanyagukra az Egyesült Államokban, hiszen a tesztelésük harmadik fázisában is biztató eredményeket értek el. A vakcinát hat országban, összesen 38 955 résztvevőnek adták be még július 27-én, az eredmények elemzése alapján pedig kiderült, hogy az oltás a beadás utáni 28. naptól védettséget biztosított az új típusú koronavírus által okozott betegségtől.

 

A nagymintás tesztek során a vakcinát felvevőknél a COVID-19 kialakulásának kockázata több mint 90 százalékkal alacsonyabb volt, mint oltás nélkül, ami azért nagy szó, mert az engedélyező hatóságok korábban azt nyilatkozták, hogy már egy 50 százalékban hatásos oltóanyagra is megadnák az engedélyeket.

 

Az új oltóanyag sikerességét az is mutatja, hogy az Európai Unió máris berendelt belőle 300 millió adagot, a britek pedig szinte azonnal megkezdik az alkalmazását.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: