2020. 11. 09., hétfő, 11:08

Az elmúlt időszakban a járvány ellenére is kevesebben haltak meg, mint tavaly ugyanekkor

Ha valaki a koronavírus-hírekre fókuszál, meglepetten olvashatja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) halálozásra vonatkozó számait, melyek szerint a tavalyiak magasabbak az ideieknél. 

A KSH állományába legutóbb az október 11-i adatok kerültek fel, melynek számait negyedéves bontásban nézve kiderül, hogy

az első három negyedévben 2019-ben összesen 97.742-en haltak meg, míg 2020 ugyanezen időszakában 94.494-en, vagyis több mint 3 ezerrel kevesebben.

A somogyi halálozási számok is csökkenést mutatnak, 2019 első három negyedévében 3442-en, míg 2020-ban 3218-an hunytak el.

 

Ha valaki csak a számokat nézte, nem is talált ebben semmi meglepőt, hiszen bár a koronavírusban elhunytak száma napi szinten folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, az október 14-ig Covid-19 számlájára írt halálesetek száma 1023, ami így mutat az itthoni népbetegségek halálozási száma mellett:

 

 

A koronavirus.gov.hu regisztrált adatai szerint 2020. november 9-ig 2493-an haltak meg Covid-19-ben, és több, mint 26 ezren gyógyultak fel belőle.

 

 

Ám nagyon úgy tűnik, hogy a járványhelyzet neheze még csak most jön majd.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: