2020. 10. 16., péntek, 09:52

Néhány hónap múlva már taxik fognak repkedni Párizsban

Már csak néhány hónapot kell várni, hiszen ha minden az eredeti terv szerint halad a német Volovoter a 2024-es párizsi olimpia idején már javában szállítani fogja az utasokat. Mivel addigra már tökeletesen kell, hogy működjön a jármű így nem bízzák a véletlenre, és nemsokára már tesztelni is fogják.

A repülő taxi híre pontosan hét éve robbant be a köztudatba, méghozzá azzal az ígérettel, hogy átalakítja majd a hétköznapi közlekedést. A jármű már kész, de a publikus tesztre csak 2021-ben lesz lehetőség, a tervek szerint Párizsban fog az első taxi az égre reppenni.

Az elektromos Volocopter függőlegesen fog mozogni fel és le, miközben motorjai segítségével tud eljutni egyik pontból a másikra.

 

 

A Volocopter vezetője Florian Reuter szerint a kereskedelmi útvonalak 2-3 éven belül fognak megnyílni, viszont az igazi debütálást az olimpián tervezik. Addig még sok mindennek kell történnie, például elsősorban engedélyt kell kapnia a taxinak a hatóságoktól, hogy felszállhassanak a belvárosban, hiszen egyelőre csak a külvárosban tudják a tesztrepülést engedni, és az infrastruktúráról se feledkezzünk meg, hiszen még azt is ki kell építeni.

 

Szerintetek Magyarországra mikor jut el ez a technológia?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: