2020. 10. 06., kedd, 15:06

Fényes nappal esett egymásnak három nő és egy férfi Kaposvár belvárosában - Egy sodrófa is előkerült

Két család tagjai kezdtek veszekedni hétfő reggel régi sérelmeik miatt az utcán, amely szépen lassan verekedésbe torkollt. A 32 éves Nikolett, a 39 éves Melinda, az 57 éves Teréz valamint a fegyverrel is támadó 34 éves Lajos őrizetbe került.

Az eljárás adatai alapján október 5-én 8 óra körül Kaposvár belvárosában két család tagjai – régi sérelmeik miatt- veszekedni kezdtek, majd ütötték és rúgták egymást. A vita hevében végül egy sodrófa is előkerült, amivel az egyik családfő a haragosa autóját is megrongálta. A konfliktus során két nőnek 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett. A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőket a helyszínen elfogták, majd a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók B. Nikoletta 32 éves, S. Melinda 39 éves, P. Teréz 57 éves helyi lakosokat csoportos garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanú szerint a 34 éves -szintén kaposvári- S. Lajos a bűncselekményt felfegyverkezve követte el, ezért kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: