2020. 08. 13., Csütörtök, 10:18

Lányok futtatása, kitartottság bűntette, és gyermekpornográfia miatt ülhet egy somogyi testvérpár

Üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség egy Somogy megyei testvérpár ellen,akik három nő külföldön történő prostitúciós tevékenységét szervezték és az ebből folyó bevételből tartották el magukat.

A korábban már büntetett vádlottak közül az 53 éves férfi évek óta ismerte azt a fiatal lányt, aki 2018 szeptemberének elején  – 18 évesen – a vádlott tabi otthonába költözött és akivel megegyeztek abban, hogy a lány prostitúciós tevékenységet fog folytatni megélhetésük biztosítása céljából.

A férfi a külföldi munka megszervezése végett felvette a kapcsolatot Németországban tartózkodó testvérével, aki ott két örömlány munkáját irányította. A fiatal nő 2018 szeptemberének végén utazott ki Németországba, ahol a II. rendű vádlott felügyelete alatt egy hónapon át szexuális szolgáltatásokat nyújtott, amely tevékenységből a férfiak másfél millió forint haszonra tettek szert.

A jövedelmező üzletet a vádlottak 2019 februárjáig folytatták, aminek során ismeretlen nagyságú bevételt szereztek, bár kiadásuk is volt, mivel a fiatal lány mellnagyobbító műtéten esett át. A vádiratban foglaltak szerint I. rendű vádlott gyermekpornográfia bűntettét is elkövette, mert a fiatal lányról 18 éves kora előtt készített súlyosan szeméremsértő képeket, amelyeket aztán telefonján tárolt.

Az ügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetén I. rendű vádlottal szemben 5 év, míg testvérével szemben 4 év 6 hónap börtönbüntetést indítványozott.

Mit gondoltok az esetről?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: