2020. 07. 30., csütörtök, 10:56

Eldőlt - Augusztusban sem lehetnek fesztiválok

Gulyás Gergely csütörtökön a Kormányinfón számolt be a legújabb intézkedésekről.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a koronavírus járvány helyzete hazánkban stagnál, de a környező országokban mint Szerbia, Románia, Koszovó, Albánia és Montenegró folyamatosan romlik, ahogy a nyugat-európai országokban is mint az Egyesült Királyság és Olaszország.

Az operatív törzs véleménye alapján a kormány úgy ítéli meg, hogy nem változtat a szabályokon, és szeretnék megfékezni a járvány második hullámát, hogy elkezdhessék szeptemberben a fiatalok a tanévet. Éppen ezért

a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó szabályokat augusztus 15. után is fenntartják.

Augusztus 15. után sem lehet majd tömegrendezvényeket tartani

Augusztus 15. után sem lehet majd tömegrendezvényeket tartani

A HVG szerint a jövő kedden a kormány elé kerülő előterjesztés továbbra sem engedélyezi majd az 500 főnél nagyobb, nem ültetett összejöveteleket.

Ezek szerint a továbbiakban sem lehet majd semmilyen fesztivált tartani, a tűzijátékot pedig már le is mondták. A zenészek garázskoncerteket tarthatnak, a felvételeket pedig közzétehetik, erre pedig 5,2 milliárd forintos támogatást kapnak, és a Magyar Turisztikai Ügynökség segíti lebonyolítani a programokat.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: