2020. 07. 03., Péntek, 10:31

Idióták - Diákok azon versenyeznek, hogy ki kapja el először a koronavírust

Miközben egyre több szó esik a járvány második hullámáról és az Egyesült Államok 50 államából 37-ben emelkedik a fertőzöttek száma, egy kollégium diákjai fertőzésversenyeket rendeznek, melyeknek az a győztese, aki először megbetegszik.

A bomba ötlet az alabamai Tuscaloosa város diákjainak fejéből pattant ki, akik még nevezési díjat is szednek a versenyre, melyre bizonyítottan fertőzött résztvevőket hívnak meg.

A város tanácsnoka eszement dolognak titulálta a versenyt, egy helyi orvos pedig már egy hónapja hallott az összejövetelekről, és mint elmondta,

több fiatallal is találkozott, akik a labortesztek után megörültek annak, hogy megfertőződtek, és voltak, akik azért voltak szomorúak, mert nem

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: