2020. 06. 23., kedd, 09:35

Hatalmas adagok, baráti ár - A Lisa&Eszter Rendezvényház új menüsorral készül júliustól

A Lisa&Eszter Étterem és Rendezvényház neve sokatoknak ismerősen csenghet, hiszen számtalan rendezvényt bonyolítottak le az évek során, de a közétkeztetésben is jártasak már. A profiljukba júliustól egy egészen új szolgáltatás is felkerül, hiszen elsejétől ebédidőben is várnak majd benneteket a Pécsi utcai székhelyükön, egy teljesen megújult menüsorral. 

Egyelőre még csak látványterv, de hamarosan érkezik a vadiúj cégérA családi vállalkozás alapkoncepciója, hogy baráti áron, minőségi, hagyományos magyar ízvilágú fogásokat tudjatok náluk fogyasztani ebédidőben, amiért ráadásul nem is kell messze mennetek, hiszen a városközponttól mindössze egy öt perces kocsiútra találjátok őket a Pécsi utca 16. szám alatt. 

 

 

Az épület a régi, de belül jelentős csinosításokon ment keresztül. Küllemben az ételeikhez szerettek volna igazodni, így pedig az asztalok sorát az igazi piros-fehér kockás abroszokkal terítették le. Az étteremben több, mint 130 ember tud ebédelni egyszerre, így biztosan nem kerültök majd abba a helyzetbe, hogy nem jut hely, ha betértek hozzájuk. 

 

 

A Lisa&Eszter július elsejétől vár megújult menüivel, hétfőtől péntekig 11 és 14 óra között. A felhozatalban olyan ételekkel találkozhattok mint a Milánói sertésborda, Csülökpörkölt főtt burgonyával, Sertésszelet Budapest-módra vagy Aranygaluska vaníliasodóval


Tündérleves


A felhozatal sokrétű, szinte a hét minden napjára jut egy-egy tészta, főzelék és húsos étel is alternatívaként. A leves fix, mellette pedig 4 eltérő fogásból szemezhettek, ha pedig ez sem lenne elég, egy extra ételt is becsempésztek a menübe, mely az első héten a Cigánypecsenye lesz steakburgonyával és savanyúsággal, az azt követőn pedig BBQ oldalas korong burgonyával és amerikai káposztasalátával. 

 

Milánói sertésborda


A csapat pénztárcabarát árakat határozott meg, 4 alap menüjük 900 forint, az extra pedig 1200 pénzbe kerül, amit az indulás után egy héttel már bankkártyával, illetve Szép Kártyával is rendezhettek. Volt szerencsénk a július elsejei menüt lecsekkolni és biztosíthatunk benneteket, hogy az adagra senkinek sem lesz panasza, az étel minősége pedig kategóriájában a prémium szintre tehető. 

 

 

A közétkeztetéstől eltérően megújult menüiket egyelőre csak helyben fogyaszthatjátok el-a kiszállításra még egy kicsit várnotok kell-, de a kedves kiszolgálásért, a finom ételekért, mindenképpen megéri majd leparkolni a Liza&Eszter Étterem Rendezvényháznál

 

4 szerencsést pedig meginvitálnak, hogy megkóstolják menüiket a nyitónapon!

Játszatok az ingyen ebédért ITT!

 

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: