2020. 06. 18., csütörtök, 13:43

Apró szerencse - Rekordnyereményt vitt haza a pécsi kaszinóból

Egy baranyai építkezési vállalkozó 25 millió forinttal lett gazdagabb nemrégiben, hála a hihetetlen szerencséjének a pécsi kaszinóban, írja a bama.hu.

A portál információi szerint kis téttel ütötte ki a férfi az egyik gépen a jackpotot ami 1,9 milliót ért. Ezt követően indultak is volna haza, ám a kaszinó meghívta a játékosokat egy italra. Miután elfogyasztották őket, a férfi betette egy másik nyerőgépbe a nyereményét, majd nagyobb téten pörgetett párat, mikor a gép kiadta a főnyereményt érő öt kalapos férfit. 25 millió forint állt a kijelzőn, amely a kaszinó történetében a legnagyobb nyereménynek számít.

– Az a nap nagyon szerencsés volt számomra. Egy budapesti munkaterületről jöttem haza, mikor az egyik barátommal megbeszéltük, hogy a karantén feloldása után nézzünk be a kaszinóba. Kisebb összeggel jöttem be. Kis téten kezdtem, mikor a nyerőgép leadta a legnagyobb jackpotot, ami több mint 1,9 millió forintot jelentett. Mire a teljes nyereményt kifizették, az összeg felkúszott kétmillió fölé. Nagy volt az öröm, a pénzt rögtön zsebre tettem és indultunk volna haza a barátommal.

Városi pletyka vagy igazság? Kaszinó lesz a Domusból?

Városi pletyka vagy igazság? Kaszinó lesz a Domusból?

Február 6-án írtunk róla, hogy a Domus ismét üresen árválkodik, hiszen a bérlők két nap leforgása alatt elhagyták a jobb sorsra hivatott üzletet. Az elmúlt hetekben rengeteg pletyka kapott szárnyra a hely jövőjével kapcsolatban, és most úgy tűnik, egy-két találgatás lehet, hogy igaznak...

- A kaszinó még meghívott minket egy kávéra és egy kólára, aztán utána odaültem egy másik géphez. Feltettem egy nagyobb tétre, amelyet még soha nem játszottam. Egy pár pörgetés után beadta a szabad játékot. Nagyot néztünk rögtön. A legnagyobb szimbólummal nyitott. A gép kijelzőjén beállt az első kalapos férfi, majd sorba jött a második, a harmadik, a negyedik, majd az ötödik. Azt gondoltuk bedöglött a gép, ilyet még nem láttunk, 25 millió! Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen az életeben szerencséje. A mottóm: erő, egészség, boldogság, szerencse.

 

Fotó: bama.huA pénz jó helyre került, adott belőle a gyerekeinek, testvéreinek, egy részét pedig karitatív célokra fordította. Gondolt a dolgozóira is, egy ünnepi ebéddel lepte meg őket, és kaparós sorsjegyet is vett számukra, hátha rájuk is rákacsint Fortuna istennő.

 

Ekkora mázlihoz csak gratulálni tudunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: